2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: ne folytassa Orbán Viktor!

MSZP: ne folytassa Orbán Viktor!


Ne folytassa Orbán Viktor! - áll az MSZP szombat esti, a miniszterelnök újraválasztása után kiadott közleményében.

mesterhazy0117


"Orbán Viktornak megválasztása előtt a programjáról, szándékairól csak annyi mondanivalója volt: folytatjuk. S legalább ebben következetes maradt a beiktatása után is: továbbra is adós maradt a számon kérhető, a parlament ellenőrző szerepét lehetővé tevő kormányprogrammal" - olvasható a Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és frakcióvezetője által jegyzett közleményben.


A miniszterelnök szombati beszédeiből az ellenzéki párt szerint kiderült: szélsőségesnek tekint mindenkit, minden olyan nézetet, amely vitatja a Fidesz eddigi kormányzásának eredményeit és intézményeit. A szocialista párt azonban továbbra is kiáll az 1989-es rendszerváltás demokratikus értékrendje, az akkor létrehozott Magyar Köztársaság értékei mellett.


"Az MSZP egyáltalán nem tekinti szélsőségesnek azt a célt, hogy az európai értékek alapján, a magyar nemzet érdekeit szem előtt tartva állítsa helyre az ország demokratikus berendezkedését, a jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerét, azaz egy gyarapodó, békés és büszke Magyarország intézményrendszerét" - fogalmazott a közleményben Mesterházy Attila.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2014-05-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite