2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: Orbán Viktor beszéde ártott az erdélyi magyarságnak

MSZP: Orbán Viktor beszéde ártott az erdélyi magyarságnak


Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn elhangzott beszéde rövid- és hosszútávon egyaránt ártott az erdélyi magyarságnak - közölte Mesterházy Attila, a párt elnök-frakcióvezetője hétfőn, az MTI-vel.

Mesterházy Attila01


Orbán Viktor szombat délelőtt tartott előadást a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján az erdélyi Tusnádfürdőn. A miniszterelnök úgy fogalmazott: "arra kérném a magyarokat, hogy érezzék át a történelmi helyzet súlyát, és az ezzel kapcsolatos személyes felelősséget is.

Azt kívánom a románoknak is, és az itt élő magyaroknak is, hogy jó döntéseket hozzanak, például úgy, hogy nem hoznak döntést" - jelentette ki a miniszterelnök. Ezzel a Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével közösen kiadott péntek esti állásfoglalására utalt, amelyben az erdélyi magyarságot a vasárnap tartandó népszavazáson távolmaradásra szólították fel.


Mesterházy Attila közleményében kifejtette: Orbán Viktor nyíltan beavatkozott a román belpolitikába, amikor arra szólította fel a helyieket, ne menjenek el szavazni, bojkottálják az államfő tisztségéről döntő népszavazást. Mesterházy Attila szerint a miniszterelnök ezzel "súlyos hibát vétett", aminek kárát az erdélyi magyarság látja, a következményeket ők szenvedik el.


Az MSZP felszólítja a miniszterelnököt: a jövőben ne ártsa bele magát más országok belügyeibe, "ne ártson határon túli honfitársainknak" - fogalmazott Mesterházy Attila.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2012-07-31

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite