2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: Több pénz kellene az önkormányzatoknak

MSZP: Több pénz kellene az önkormányzatoknak


Tóth JózsefAz MSZP szerint legalább 86 milliárd forint pluszforrást kellene átcsoportosítani a jövő évi költségvetésben az önkormányzatok számára, hogy reálértéken ugyannyi pénzt kapjon a szféra, mint idén.


Tóth József szocialista országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten elmondta: számításaik szerint az önkormányzatok 2011-ben hat százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, mint 2010-ben.
Az angyalföldi polgármester úgy fogalmazott: nem optimista az átcsoportosítást tartalmazó módosító javaslataik tekintetében, mert szerinte azok támogatása egyedi alkukban dől el.


A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormányzat olyan területekről von el forrást jövőre, amelyek közvetlenül érintik az embereket. Példaként a szociális ágazat 33 milliárd forintos forráscsökkentését emelte ki.


Hozzátette: önkritikusan is fogalmaz, amikor sérelmezi, hogy a dologi kiadásokra fordítható összeg egy évtizede nem emelkedett.
Tóth József tájékoztatása szerint az MSZP a működési költségeknél a többi közt 21 milliárd forinttal növelné a közfoglalkoztatásra fordítható összeget, hárommilliárdot adna a tűzoltók túlóradíjára, ötmilliárddal többet kapnának az önkormányzatok lakásrezsi és lakástámogatásokra, húsz százalékkal emelné az ápolási díjat, 9,6 milliárd forinttal többet adna szociális juttatásokra.
Véleménye szerint a panelprogram pártpolitikától függetlenül sikeres volt. Megjegyezte: a program nemzeti volt, mert többségében magyar kis- és közepes vállalkozások végezték a munkákat.


Az MSZP még útfelújítási pályázati forrásokra is több pénzt adna, ötmilliárdot különítene el térfigyelő kamerákra, 4,4 milliárdot fordítana a bölcsődei, iskolai és óvodai infrastruktúra fejlesztésre, valamint plusz húszmilliárdot juttatna a panelprogramra.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-12-01

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite