2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: vonják vissza a rákbetegeket hátrányosan érintő tervezetet!

MSZP: vonják vissza a rákbetegeket hátrányosan érintő tervezetet!


Az MSZP követeli annak, "a rákbetegek ezrei számára szenvedést kínáló" javaslatnak a visszavonását, amely szerint azok az áttétes rákos betegek, akiknek már csak néhány hónapjuk van hátra, első körben nem juthatnának hozzá az életüket nagy eséllyel meghosszabbító modern gyógyszeres kezelésekhez - közölte az ellenzéki párt szakpolitikusa csütörtökön az MTI-vel.

Kökény Mihály

Kökény Mihály


Kökény Mihály egy, az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján megjelent rendelet tervezetére reagált. Azt írta, a tervezetben foglaltak megvalósulása esetén több ezer végstádiumos beteg nem kaphat esélyt arra, hogy meghosszabbodjon az az időtartam, amíg családjuk körében maradhatnak, sőt megőrizhetik munkaképes állapotukat is. Ha az MSZP kormányzati felelősséget kap, "elviselhetővé teszi" a nyugdíjasok, a krónikus betegségben szenvedők és a gyermeket nevelő családok rendszeres gyógyszerkiadását - fogalmazott.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-12-13

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite