2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: a kormány ismét átverte a fagykárt szenvedett gazdákat

MSZP: a kormány ismét átverte a fagykárt szenvedett gazdákat


Az MSZP szerint "az átverés magasiskolája" a fagykárt szenvedett termelőknek ajánlott 13 milliárd forintos segítség.

Mesterházy Attila01

Gőgös Zoltán, a parlament mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke kedden azt közölte az MTI-vel: a vidékfejlesztési tárca hétfői bejelentéséből az következik, hogy "egy fillér kiegészítő támogatást nem ad a kormány a bajbajutott termelőknek".

Az MSZP-s politikus ismertetése szerint a 13 milliárdból 8 milliárd hitel, amit kevesen tudnak igénybe venni, egy milliárd az uniós kistermelői keret terhére megy, 4 milliárd pedig a normál kárenyhítési alap forrása, aminek a felét a termelők fizették be.

Az országgyűlési képviselő azt írta: 5 évvel ezelőtt hasonló helyzetben a szocialista kormány azonnal intézkedett, és csak erre a kárra 5 milliárd forint kiegészítő támogatást adott a kárt szenvedett gazdáknak, és ugyanúgy igénybe vehettek kisösszegű uniós segítséget, valamint volt kedvezményes hitel is.

Jelezte azt is, hogy pártja folyamatosan követelte - és most is követeli - a kormánytól, hogy legalább a 2007 évi támogatási szintet biztosítsa a gazdák számára, ahogy ezt egy országgyűlési határozatban kérték. Hozzátette: ezt a kormány azzal utasította el, hogy a határozatban foglalt mértéknél magasabb kárenyhítés lesz.

Gőgös Zoltán úgy fogalmazott: "Már csak az a kérdés, hogy hol vannak ilyenkor a MAGOSZ vezérek?". Úgy folytatta: "talán nyaralnak, és nem veszik észre, hogyan veri át a kormány a gazdákat?"

A szocialista párt ismét a parlamenthez fordul, hogy határozatban kényszerítse ki a kormánytól az érdemi cselekvést - olvasható a közleményben.

Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárügyekért felelős államtitkára hétfőn jelentette be, hogy az idén május elején fagykárt szenvedett gazdálkodók több mint 13 milliárd forintos segítségre számíthatnak, az erről szóló jogszabály várhatóan még a héten megjelenik.

Május 6-án az országos fagy - amely elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részét érintette - 32 ezer hektárt tett tönkre. A kár összege elérte a 28-29 milliárd forintot. A fagykárral kapcsolatban 8.784 termelő tett bejelentést a megyei kormányhivataloknál - tájékoztatott az államtitkár.

 

Forrás: MTI / HÍR PORT 24

 

2011-07-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite