2018. november 13., kedd - Szilvia
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: hozzák nyilvánosságra a kormány és a megyék közötti megállapodást

MSZP: hozzák nyilvánosságra a kormány és a megyék közötti megállapodást


Szocialista képviselők azt kezdeményezték, hogy az Országgyűlés egészségügyi bizottsága ismerhesse meg a kormány és a megyék közötti intézményátadásokról szóló megállapodást.

kovacstibor

Kovács Tibor, az egyik kezdeményező a bizottság keddi ülésén azt is javasolta, hogy a kormány tájékoztassa a testületet az egészségügyi intézmények tulajdonosváltásának részleteiről, az államnak való átadás menetrendjéről.

A szocialista napirendi javaslatot a bizottság azonban nem támogatta; Kovács Tibor (MSZP) és képviselőtársa, Garai István Levente (MSZP) ezt követően tartott sajtótájékoztatót. Kovács Tibor hangsúlyozta: egyre nyilvánvalóbb, hogy a megállapodást felhatalmazás nélkül írták alá a megyei közgyűlések képviselői, és ennek alapján az "törvénytelennek is tekinthető".

A megállapodást az ellenzéki képviselő aránytalannak nevezte, mert, mint mondta, az érintett intézmények "nagyságrenddel" többet érnek, mint a kötvényállományuk, illetve amennyi adósságot felhalmoztak.

Véleménye szerint az intézmények átadásának nem lehet más oka, mint a bezárás, "vagy esetleg a saját körnek történő átjátszás".

Közölte, arra szólítják fel a kormányt, hozza nyilvánosságra a "valós szándékait", hogy mit kíván tenni az egészségügy problémáinak kezelése érdekében, továbbá, hogyan kívánja végrehajtani az intézmények államosítását, és hogyan fog gazdaságosabban és hatékonyabban működni az új rendszer.

Garai István Levente az átszervezést a megyei önkormányzati tulajdonok lenyúlásának nevezte, és arról beszélt, hogy a kormányzat a struktúraváltással le akarja csupaszítani a betegellátást. Ez utóbbi már látszik a következő évek költségvetési tervszámaiból is - fűzte hozzá.

Kovács Tibor még a sajtótájékoztatót megelőzően, az egészségügyi bizottság ülésének kezdetén azzal indokolta a megállapodás képviselőknek történő kiosztását, és a téma napirendre vételét, hogy az intézmények átadása leginkább az egészségügyi területet érinti.

Horváth Zsolt (Fidesz) ellenzéki képviselőtársa javaslatára azt mondta: az intézményátadással törvényi szinten foglalkozik majd az Országgyűlés, és első helyen az egészségügyi bizottság. Mint fogalmazott, mindaddig azonban korai és nem kellően megalapozott vitát tudnának csak folytatni az intézmények átadásáról.

 

Forrás: MTI / HÍR PORT 24

 

2011-10-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite