2018. december 10., hétfő - Judit
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: milyen újabb megszorítások lesznek?

Az_igazsag_jar_Onnek_ezo

HIRDETÉS

MSZP: milyen újabb megszorítások lesznek?


Az MSZP szerint megbukott a 2013-as költségvetés, ezért az ellenzéki párt arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, tegye egyértelművé, hogy miféle megszorításokkal kívánja újra megsarcolni a lakosságot - közölte Tukacs István szerdán az MTI-vel.

tukacsistvan

Az országgyűlési képviselő közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy míg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint idén 3,25 százalék lehet az államháztartási hiány, addig Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2,7 százalékkal számol, és ha az IMF jobban kalkulál, mint Matolcsy, akkor a költségvetés megbukik.Szerinte a miniszter "számolási képessége" a gazdasági növekedés tekintetében is megkérdőjeleződik, mert 0,9 százalékos növekedés helyett minden, "nem a tündérmesék világában élő" gazdasági szakember stagnálással számol.


Tukacs István úgy véli, a költségvetés azért is bukik, mert a kormány jelentős többletkiadásokat jelentett be, miközben a bevételek csökkennek, és ez így együttesen több mint 400 milliárdos hiányt jelent a költségvetésnek. Ezért arra szólítja fel Orbán Viktort, tegye egyértelművé, "miféle megszorításokkal kívánja újra sarcolni a lakosságot", miként kívánja módosítani a jelenlegi bukott költségvetést, vagy jelentse be, mikor nyújtják be az újat.


Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-01-30

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite