2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: nincs titkolnivalónk az adatbázis-ügyben

MSZP: nincs titkolnivalónk az adatbázis-ügyben


Nyakó IstvánAz OVB feljelentést tesz az MSZP állítólagos pártpreferenciákat nyilvántartó adatbázisával kapcsolatban. Nyakó István szerint az MSZP áll az adatbázisával kapcsolatos vizsgálat elé, nincs titkolnivalója, és ahogy az adatvédelmi biztosnak, úgy a büntetőfeljelentés nyomán eljáró hatóságoknak is azonnal, illetve maradéktalanul rendelkezésére bocsát minden adatbázist.


Az MSZP szóvivője kedd este arra reagált, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) esti ülésén 5:4 arányban úgy döntött, büntetőfeljelentést tesz az MSZP állítólagos pártpreferenciákat nyilvántartó adatbázisával kapcsolatban, az adatbázis ügyében benyújtott kifogást ugyanakkor elutasította.
Nyakó István azt mondta: nincsenek pártpreferencia szerint nyilvántartott illegális adataik, náluk "nincsenek Kubatov-listák". Reméljük, ugyanezt az eljárást alkalmazza majd a Fidesz is, és teljes, feltáró vallomást tesz a hatóságoknak, amelyből legalább kiderül az igazság - fogalmazott.
Véleménye szerint ez a kérdés különös jelentőséget kap azután, hogy elsősorban az átszavazások miatt tumultuózus jelenetek zajlottak több szavazókörben a választás napján.


Szervezett akciók?
Okkal gondoljuk, hogy emögött szervezett akciók voltak, amelyeknek az olyan illegális adatbázisok is lehettek az alapjai, amelyekről a Fidesz a mai napig nem adott tájékoztatást a nyilvánosságnak, és talán a választ nem tudja majd elkerülni egy büntetőeljárás nyomán elinduló hatósági eljárásban - tette hozzá a szóvivő.


A múlt héten nyilvánosságra került videón egy besötétített szobában egy számítógép monitora előtt nyilatkozik egy eltorzított hangú férfi. Arról beszél, hogy az MSZP központi online-adatbázist állított fel, amelyben a választópolgárok személyes adatait (nevét, személyi azonosítóját, lakcímét, telefonszámát, e-mail címét) folyamatosan gyűjtik és kezelik. A videó szerint az MSZP az ajánlószelvény gyűjtésekor kapott adatokat rögzítette, amelyhez nyilvános és titkos adatbázisokból mindenkihez telefonszámot rendelt.


A videón hallható, hogy az anonim aktivista szerint a szocialisták az elmúlt nyolc év összes választásáról rendelkeznek az ajánlószelvények adataival, ezeket fel tudták használni a kampányban. A nyilatkozó szerint a 2010-es választáson is használja az adatbázist az MSZP.
A videó megjelenése után Szigetvári Viktor, az MSZP kampányigazgatója cáfolta a videón elhangzott állításokat és sajtótájékoztatón mutatta be az adatbázis tartalmát és működését. A párt vizsgálatot kért az adatvédelmi biztostól is.

2010-04-14

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite