2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: rosszabbul élünk, mint három éve

MSZP: rosszabbul élünk, mint három éve


Az MSZP szerint a kormány "dilettáns és cinikus" gazdaságpolitikája miatt a magyar lakosság döntő többsége rosszabbul él, mint 2009-ben, a "világgazdasági válság tetőpontján".

Burány Sándor001


Erről Burány Sándor szocialista országgyűlési képviselő beszélt csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján friss statisztikai adatokra hivatkozva. Azt mondta: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi számai alátámasztják, hogy idén több mint 30 ezerrel kevesebben dolgoznak a versenyszférában, miközben a munkával rendelkezők reálkeresete 3,5 százalékkal, a 2009-es szintre csökkent.


Az ellenzéki politikus szerint a kormány hiába védekezik azzal, hogy politikájával a magyar családokat védi, mivel az UNICEF adatai alapján ezen a területen is romlott a helyzet az elmúlt három évben, felmérésük szerint ugyanis mára minden második gyereknek nélkülöznie kell. Burány Sándor felidézte a Kopint-Tárki kutatását is, amely tájékoztatása alapján a valaha volt legrosszabb évnek minősíti 2012-t a feldolgozóipar szempontjából.


Kiemelte: az MSZP kormányra kerülése esetén fordítana a jelenlegi gazdaságpolitikán, vagyis a felső tízezer "boldogítása" helyett a többségnek, a munkavállalóknak kedvezne.

Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-02-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite