2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeMunkahelyről lopott gépeket árult az interneten két Nógrád megyei férfi

Munkahelyről lopott gépeket árult az interneten két Nógrád megyei férfi


Vádat emeltek egy 30 éves és egy 38 éves Nógrád megyei férfi ellen, mert az egyikük munkahelyéről ellopott gépek internetes eladásából igyekeztek pénzt szerezni - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője pénteken az MTI-vel.

Rendőr autó002


Bóna Gyula elmondta: az egyik vádlott évek óta egy salgótarjáni gyárban dolgozott már, amikor idén tavasszal pénzszűkébe került. Mivel könnyen hozzáférhetett különböző szerszámokhoz, valamint azt tapasztalta, hogy a portán sosem vizsgálják át a ruházatát és a táskáját, elhatározta, hogy ellop néhány kisgépet. Ekkoriban ismerkedett meg a másik vádlottal, aki biztosította, hogy megvásárolja tőle a lopott holmit.


Májusban az elsőrendű vádlott összesen tizenöt mérőórát, hat csiszológépet és egy precíziós nagyítót vitt ki a hátizsákjában az üzemből. A kisgépeket - jóval áron alul - rögtön továbbadta a másik vádlottnak, aki azokat egy portálon meghirdette, és néhányat sikerült is gyorsan értékesítenie.


Időközben a gyár egyik alkalmazottja felfigyelt a hirdetésre, és meg akart bizonyosodjon arról, hogy a gyárból származó gépeket árulják-e. Ezért jelentkezett a hirdetésre, majd néhány eszközt meg is vásárolt. A cég a gyári számok alapján azonosítani tudta a kisgépeket és feljelentést tett. A vádlottak 645 ezer forint kárt okoztak a gyárnak, ebből 390 ezer térült meg.


A főügyész közölte: a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség az elsőrendű vádlott ellen nagyobb értékre, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette, társa ellen pedig nagyobb értékre, folytatólagosan elkövetett orgazdaság bűntette miatt emelt vádat. A büntetlen előéletű vádlottakra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, a kár és a bűnügyi költségek megtérítését indítványozták.


Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2016-12-09

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite