2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
ItthonMunka törvénykönyve - MSZP: az embereknek kevesebbért kell majd többet dolgozniuk

Munka törvénykönyve - MSZP: az embereknek kevesebbért kell majd többet dolgozniuk


Az MSZP szerint a munkavállalók döntő többségének kevesebb bérért kell majd többet dolgoznia a munka törvénykönyve új koncepciójának életbe lépése után.

gurnandor

Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján ezt egyebek mellett az éjszakai- és műszakpótlékok kormány által tervezett csökkentésével, illetve a túlórák szabadidővel történő helyettesíthetőségével támasztotta alá.

Az ellenzéki képviselő megjegyezte továbbá, hogy a munka törvénykönyve új koncepciója alapján kiterjeszthetővé válik a munkavállalók kártérítési felelőssége, míg az érdekképviseletek és szakszervezetek jogosítványait jelentősen csökkentik.

Gúr Nándor emellett ismertette azt a Mesterházy Attila pártelnökkel szerdán írt levelüket is, amelyben Orbán Viktor véleményét kérik ki a munka törvénykönyve tervezetéről. A szocialista politikusok ebben azt kérdezik a kormányfőtől, egyetért-e azzal, hogy jövőre mintegy négymillió munkavállaló kevesebb szabadsággal rendelkezzen, illetve, hogy a dolgozókat "indoklás nélkül és méltánytalanul alacsony kompenzáció mellett" küldhetik el munkahelyükről.

 

Forrás: MTI / HÍR PORT 24

 

2011-09-01

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite