2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
ItthonMVM kontra Nád Kft. per: Kocsis István nem jelent meg a tanúmeghallgatáson

MVM kontra Nád Kft. per: Kocsis István nem jelent meg a tanúmeghallgatáson


Indoklás nélkül távol maradt Kocsis István a Nád MPS-H Kft. és a Magyar Villamos Művek (MVM) között folyó, a közelmúltban kiemelt jelentőségűvé nyilvánított per szerdai tárgyalásán, ahova mint az MVM korábbi vezetőjét tanúként idézték be. Kocsis István ezért 5 millió forintig terjedő bírságra számíthat.

jog


Miután a közelmúltban elhalálozott, nem jelent meg a tárgyaláson az ügy másik koronatanújának számító Molnár László, az MVM és a Paksi Atomerőmű volt gazdasági vezérigazgató-helyettese sem. A bíró beszámolója szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folyamatosan bekéri a bíróságtól az ügy iratait, a korábban ismeretlen tettes ellen, egy ideje azonban már Molnár László és társai ellen folyamatban lévő nyomozáshoz.


A Fővárosi Bíróságon több éve zajló polgári perben a Nád Kft. 9,6 milliárd forintos kártérítést követel a MVM-től egy Bátonyterenyén félmilliárd forintnyi ráfordítás után négy éve félbemaradt csarnoksor építésével kapcsolatban. Az épület a tervek szerint alapanyag-szaporító bázisa lett volna egy országos energianád-termeltetői rendszernek. A perben kell kiderülnie egyebek közt annak, ki finanszírozta a beruházást: a Nád Kft. képviselője szerint az MVM, az MVM ügyvédje szerint nem.


A Nád Kft. az üggyel kapcsolatban büntetőfeljelentést is tett az MVM ellen csalás, hűtlen kezelés és gazdasági titok megsértése miatt. Bárándy György, a Nád Kft. ügyvédje korábban az MTI-nek azt nyilatkozta, az NNI tájékoztatása szerint a büntetőügyet összevonták azzal a nyomozással amit az MVM-nél történt korábbi ügyekben indítottak.


Mivel a kiemelt jelentőségűnek minősített pert soron kívül kell lefolytatni, a bíróság november 11-re jelölte ki a tárgyalás következő időpontját, amelyre ismét beidézi tanúként Kocsis Istvánt. A felperes indítványt tett Szász Andrásnak, az Aquifex Ltd. magyarországi képviselőjének tanúként való meghallgatására is, akin keresztül folyósított a felperesi állítás szerint az MVM 3 millió eurót a bátonyterenyei beruházáshoz.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2011-10-31

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite