2018. szeptember 24., hétfő - Gellért
Keresés a tartalomban
Választás 2010Nagy a gáz az MDF-nél

Nagy a gáz az MDF-nél


MDFNem kap befutó helyet a fővárosi listán - az egyik napilap szerint emiatt mondta semmisnek a fővárosban köttetett együttműködést a liberálisokkal MDF budapesti elnöke, akit egyébként Dávid Ibolya bizalmasaként tartottak számon. Előző nap még tárgyalt a fórum elnökhelyettesével és az országos választmány elnökével, ám egyiküknek sem jelezte, hogy felmondani készül a kontraktust. Többen úgy vélik: tisztában volt azzal, hogy ezért mennie kell, egyszerűen csak "küldetést teljesített"
Senki nem gondolta, hogy Lévai Zoltán budapesti elnök megkérdőjelezheti az MDF-SZDSZ- együttműködést - írja a Népszava.


A lap úgy tudja: Lévai vasárnap a kampánnyal kapcsolatban egyeztetett mások mellett Herényi Károllyal, a fórum elnökhelyettesével és Makay Zsolttal, az országos választmány elnökével, ám egyikükkel sem közölte, hogy másnap felmondja a liberálisokkal kötött szerződést. Annál is inkább, mert a fővárosi pártelnök mostanáig állítólag Dávid Ibolya egyik bizalmasának számított, fórumosok szerint nem véletlenül rendelkezhetett a budapesti kampányra szánt összeggel is. Az újság szerint Lévai azért borított, mert közölték vele, nem jut számára befutónak tartott hely a területi listán (második lett volna a fővárosi listán).
Lévai az Indexnek azt mondta: a liberálisok nem tartották be a kampányfinanszírozásra tett ígéretüket, amelyet a politikai szerződés nem nyilvános záradéka tartalmazott, és az ajánlószelvény-gyűjtésben sem vettek részt. Elismerte, hogy a fórumnak a fővárosban már alig vannak aktivistái. A Népszava úgy tudja, hogy a legtöbb kerületben jó, ha egy-két nyugdíjas házal az MDF-es ajánlószelvényekért, és a párt prominenseinek sincs meg még a 600 ajánlószelvénye sem.


Állítólag már a vezetés is megosztottabb a korábbinál. Többen nem akarják, hogy az országos lista első tíz helyén ott legyen Somogyi Zoltán kampányfőnök, illetve Debreczeni József közíró - írja a Népszava, mely előbbi kapcsán megjegyzi: sokak szerint nem véletlen, hogy az amúgy kiváló szakemberként ismert Somogyi enged olyan hibákat elkövetni, amelyek akár a párt bukásához is vezethetnek. Többen úgy vélik: a frissen kizárt Lévai Zoltán fővárosi elnök is küldetést teljesített, amikor kijelentette, felmondottnak tekinti az SZDSZ-szel kötött együttműködési megállapodás.

2010-03-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite