2018. szeptember 24., hétfő - Gellért
Keresés a tartalomban
ItthonNagy Anna: nem akarok rossz anya lenni

Nagy Anna: nem akarok rossz anya lenni


nagy annaNagy Anna úgy érzi, annak a kormánynak a szóvivője, mely 10 millió embert szeretne kiszolgálni. Szerinte eddig teljesítette kormányszóvivői feladatait és anyaként is helyt állt.


Azok a célkitűzések, amik a kormányalakítás környékén elhangzottak, egy irányba mutatnak azzal, amit a társadalom szeretne. Én továbbra is azt érzem, hogy annak a kormánynak vagyok a szóvivője, amely 10 millió embert szeretne kiszolgálni, a szó legjobb értelmében - jelentette ki a Népszavának adott interjújában Nagy Anna kormányszóvivő.


Beszélt arról is, hogy nem akar rossz anya lenni csak azért, mert kormányszóvivő is. Úgy érzi, hogy eddig teljesítette mindkét feladatot. Mint anyának jó érzés, hogy az állam azt érezteti vele és minden más szülővel, hogy a gyermeknevelés nem pusztán magánügy, nem kizárólagosan a szülő baja, hanem érték, amelyet támogatni, ösztönözni kell - fogalmazott a kommunikátor, aki hozzátette: az új adórendszer meggyőződésem szerint tényleg előnyös lesz azoknak az embereknek, akik dolgoznak. És attól függetlenül, hogy van gyerekük, nincs gyerekük, sok gyerekük van vagy kevés.


Arra a kérdésre, hogy eddig melyik volt az Orbán-kormány intézkedései közül a kedvence, azt válaszolta: az, hogy aki részmunkaidőben foglalkoztat nőket, az a jövőben 27 helyett 20 százalék járulékot fizet. Eddig Magyarországon részmunkaidőről beszélni gyakorlatilag olyan volt, mintha az ufókról meséltünk volna; mindenki hallott róla, de még senki sem látta - mondta Nagy Anna.

 

Forrás: Népszava/HÍR PORT24

2010-11-05

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite