2020. július 14., kedd - &Őrs
Keresés a tartalomban

Kövér László2Élesen bírálta Kövér Lászlót a két szlovák ellenzéki párt, mert az Országgyűlés elnöke a Hospodárské Noviny című prágai és pozsonyi lapban hétfőn megjelent interjújában azt állította, hogy a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem, s a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez tartoznak.

FacebookNem ejthetik ki a jövőben a közösségi portálok neveit, így a Twitter és a Facebook szavakat a francia televíziók és rádiók adásban lévő kollégái, mert a médiahatóság szerint a népszerű oldalak nevének használata reklámozásnak minősül.

Kína01Kínában kivégeztek egy 21 éves egyetemistát, aki megölt egy nőt, mert fel akarta jelenteni korábbi cserbenhagyásos gázolása miatt - közölte a legfelsőbb bíróság kedden.

alkoholEgy brit tudós szerint 24 éves korra kellene emelni az alkoholfogyasztás törvényi engedélyezését, mivel a szesz gátolja az agy fejlődését.

Dominique Strauss-KahnÁrtatlannak vallotta magát hétfőn a New York-i bíróságon Dominique Strauss-Kahn, az IMF volt vezérigazgatója az ellene felhozott szexuális bűncselekmény, nemi erőszak kísérlete és törvénytelen fogva tartás vádjában.

Nagyvilág - 2011.06.06

baktériumA mikrobiológiai vizsgálatok megerősítették az első, E. coli baktérium okozta hasmenéses fertőzést Lengyelországban.

Nagyvilág - 2011.06.06

kinaiarvizFelhőszakadások okoznak árvizet Közép- és Délnyugat-Kínában, 13 embert keresnek, ezreket költöztettek el, megkezdődött a katasztrófaelhárítás - jelentette a Hszinhua hírügynökség hétfőn.

magyar zászló01A legtöbb helyen a magyar politikai és civil szervezetek közösen emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján, szombaton.

pedofilElőzetes eljárást indított szerda este a párizsi ügyészség, miután pedofíliával vádolt meg egy volt minisztert Luc Ferry filozófus, de az illetőt nem nevezte meg.

ausztriazászlóAusztriában tovább csökkent a munkanélküliek száma májusban - közölte a munkaügyi és szociális minisztérium szerdán.

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite