2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban

egyiptomi_zavargasokTovábbra sem csitulnak az indulatok Kairóban az egyiptomi elnök lemondását követelők és a Hoszni Mubarakot támogató tüntetők között, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt írja: "sürgős, konkrét és döntő jelentőségű" intézkedéseket kell tenni Egyiptomban a nép demokratikus törekvéseinek kielégítésére, és meg kell védeni a tüntetőket.

romaholokauszt02A második világháború alatt a romákat sújtó népirtás elismerésének fontosságát hangoztatta Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke szerdán Brüsszelben, az EP plenáris ülésén tett nyilatkozatában.

egyiptom01Több mint ötezer tüntető gyűlt össze az egyiptomi fővárosban, Mubarak távozását követelik, és a felakasztott elnököt ábrázoló táblákkal demonstrálnak, a szervezők reményei szerint akár egy millióan is lesznek nap végére.

orban_euAz Európai Uniónak el kell kerülnie, hogy belső vitáiban szembeállítsák a versenyképességet és a szolidaritást, mert akkor az utóbbi veszíteni fog - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, az Európai Bizottságnak az unió felzárkóztatási politikájáról rendezett konferenciáján.

egyiptom01Az Egyesült Államok arra koncentrál, hogy ne terjedjen tovább az erőszak, és támogatja az egyiptomiakat alapvető emberi jogaik és szabadságaik gyakorlásában - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök.

nemetvonatÖsszeütközött két vonat szombat éjjel Németországban. A balesetben legalább tíz ember életét vesztette, húszan pedig súlyosan megsérültek - közölte a rendőrség.

egyiptomi_zavargasokA Külügyminisztérium közlése szerint, az Egyiptomban tartózkodó magyarok még nem fordultak segítségért az egyiptomi magyar nagykövetséghez.

akasztasIránban kábítószer-csempészet vádjával kivégeztek egy holland állampolgársággal rendelkező iráni nőt, aki 2009 decemberében részt vett a kormányellenes tüntetéseken.

Orván-Iveta01Orbán Viktor és Iveta Radicová Pozsonyban szignózta a szerződést. A kelet-szlovákiai Nagykürtös és magyarországi Vecsés közti gázvezeték szlovák oldalon mintegy 20 kilométernyi, a magyar oldalon pedig 95 kilométernyi hosszú lenne.

PozsonyJóváhagyta a szlovák állampolgársági törvényt módosító javaslatokat kedden a pozsonyi kormány. A téma februárban kerül a szlovák parlament elé. A módosítási indítvány leglényegesebb eleme, hogy a jövőben már nem veszítené el szlovák állampolgárságát az, aki felvenné egy más ország állampolgárságát.

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite