A magyar kormány kész mindent megvitatni az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal - erősítette meg Martonyi János külügyminiszter a Le Figaró című francia lapnak, ugyanakkor visszautasított minden vádat, amely szerint a kormány lépései korlátoznák a demokráciát Magyarországon.
Az Európai Bizottság továbbra is "még e hét vége előttre" ígéri annak az elemzésnek az elvégzését, amelynek során a nemrégiben elfogadott magyar törvényeket vetik össze az EU jogi előírásaival - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a testület sajtószolgálata.
Orbán meg van győződve, hogy a végén fizetni fogunk. Azonban, ha a pénzét akarja, meg kell változtatnia a jegybanktörvényt - idézi a Wall Street Journal csütörtökön megjelent cikkében az Európai Bizottság szóvivőjét.
Az Európai Parlament (EP) szocialista frakciója - csütörtöki közleményében - határozott uniós cselekvést sürgetett Magyarország ügyében, és megfontolásra javasolta a magyar kormány elleni szankciók elrendelését.
Az Európai Bizottság felszólította szerdán a magyar kormányt, hogy ugyanolyan gyorsan és hatékonyan biztosítsa a médiatörvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági döntés tiszteletben tartását, mint ahogyan tavaly az uniós javaslattevő-végrehajtó testületnek az EU-joggal kapcsolatban tett felvetéseire reagált.
Az IMF/EU-egyezség elmaradása esetén 340 forintig is drágulhat euró és a magyar gazdaság már az idén mély recesszióba süllyedhet - vélekedtek szerdai londoni helyzetértékelésükben felzárkózó piaci közgazdászok, akik szerint éppen ezért továbbra is valószínű a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal és az unióval.
Az Európai Parlament zöld frakciója kezdeményezi, hogy az EU indítson eljárást Magyarország ellen az európai unió alapvető értékeinek megsértése miatt - közölte szerdán Bécsben a Zöldek/Európai Szabad Szövetség külpolitikai szóvivője.