2020. november 30., hétfő - András, Andor
Keresés a tartalomban

sziria001Péntek délig a kormánycsapatoknak a Kofi Annan-féle tűzszüneti megállapodás értelmében fel kell hagyniuk az összes erőszakcselekménnyel, ellenkező esetben a rezsimnek következményekkel kell számolnia.

hidegMintegy tíz évig tartotta hűtőszekrényben megfojtott feleségét egy japán férfi.

BarrosóAz Európai Bizottság indítványozza: oldják fel azt a korábbi uniós döntést, amely Magyarország vonatkozásában a kohéziós támogatási összegek folyósításának jövő évtől bevezetendő, részleges felfüggesztését helyezte kilátásba - közölte szerdán Brüsszelben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

Európai BizottságMagyarország rövid- és középtávon továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe - állapította meg szerdán közzétett jelentésében az Európai Bizottság.

Barack ObamaBarack Obama amerikai elnök egy keddi beszédében "lengyel haláltábort" említett náci megsemmisítőtábor helyett.

dohanyzasAz elektromos cigaretták használatát és a dohányzás "hagyományos" módjait is korlátozná az a törvénymódosítási javaslat, amelyet még a jövő hónap végéig véleményezési eljárásba akar utalni a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ SR).

Nagyvilág - 2012.05.29

sziriaA Külügyminisztérium elítéli a szíriai hadseregnek 108 ember, köztük sok gyermek halálát okozó múlt pénteki támadását.

jogEgy walesi bíróság bűnösnek találta azt a két férfit, aki tavaly októberben agyonvert egy magyar ételfutár - írta internetes oldalán a BBC kedden.

Nagyvilág - 2012.05.29

euro1Miközben Európa pénzügyi főnökei azon vitatkoznak, hogy mennyire bölcs dolog a növekedést azzal ösztönözni, hogy az Európai Központi Bank számára engedélyezik több bankjegy nyomtatását, a Nápolytól északnyugatra fekvő kisvárosok sajátos vállalkozói nem lacafacáznak: hamis euróval árasztják el Európát. A dél-olaszországi Campania tartomány napos egéről, gyümölcseiről és zöldségeiről, valamint a szervezett bűnözésről ismert.

terrorelharitas01Dániában letartóztattak egy szomáliai származású testvérpárt, akik a helyi hatóságok szerint egy már megtervezett terrorcselekmény végrehajtására készültek.

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite