2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeNehéz helyzetbe hozta a kormány Salgótarjánt

Nehéz helyzetbe hozta a kormány Salgótarjánt


Salgótarján 2015. évi költségvetéséről tartott sajtótájékoztatót január 20-án Dániel Zoltán alpolgármester és Molnár Károly, a közgyűlés baloldali frakciójának vezetője.

salgotarjan_varoshaza


- A költségvetés elkészítésének „hajrájában" szeretnénk tiszta vizet önteni a pohárba - említette Dániel Zoltán. - Az önkormányzat a jelen állás szerint 1,2 milliárd forintos költségvetési hiánnyal néz szembe 2015-ben, melynek nagysága alapvetően annak köszönhető, hogy a működési támogatásra benyújtott 600 millió forintos pályázatból mindössze 60 millió forintot ítélt meg az Orbán-kabinet a városnak.


Az alpolgármester kifejtette: a 600 millió forint odaítélésével alapvetően más lenne a helyzet, mert a megmaradó hiány kezelhető lett volna. Mint fogalmazott: a kormány „nagylelkűen" szabad kezet adott új adók bevezetésének, ám Salgótarján önkormányzata nem kívánja és nem is fogja terhelni a lakosságot újabb terhekkel.


Molnár Károly frakcióvezető elöljárójában elmondta: fideszes képviselőtársai és Becsó Zsolt, a választókerület országgyűlési képviselője politikai haszonszerzés céljából vállvetve hangoztatják, hogy nagyon kell örülni a 60 millió forintos támogatásnak. Természetesen öröm ez is, ám a képviselő rámutatott: több kisebb lélekszámú település kapott Magyarországon nagyságrendekkel több támogatást Salgótarjánnál, ami feltételezi, hogy teljesen szubjektív alapon, mintegy „pofapénzként" osztotta el a kormány a támogatásra rendelkezésre álló milliárdokat.


A frakcióvezető hangsúlyozta: adósságmentesítés címen a kormánypropaganda az önkormányzatok megmentéséről beszél, ugyanakkor a kötelező feladatok ellátására - az önkormányzati támogatási rendszer struktúrájának átalakításával - nem jut elegendő pénz. Molnár Károly ennek kapcsán Becsó Zsolt segítségét kérte, mondván: amennyiben a honatya valóban a salgótarjániak képviseletében vesz részt a magyar törvényhozás munkájában, nyújtson be önálló képviselői indítványt a jelenlegi támogatási rendszer - az önkormányzatok szempontjából kedvező - módosítására. - Ez azért is fontos - fogalmazott a városatya -, mert a politikai acsarkodások helyett együttműködésre van szükség a nehéz helyzetben lévő térség és Salgótarján jövője szempontjából.

 

Forrás: Salgótarján/NÓGRÁD24

2015-01-22

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite