2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeNem épülhet meg a Family Center Salgótarjánban

Nem épülhet meg a Family Center Salgótarjánban


Nem épülhet meg a Family Center Salgótarjánban, mivel lejárt az építési engedély határideje, az illetékes szakhatóság pedig nem engedélyezte meghosszabbítását - tájékoztatta az MTI-t Salgótarján alpolgármestere csütörtökön. Huszár Máté ugyanakkor azt is elmondta, bíznak abban, hogy nem zárult le véglegesen az ügy, a beruházó jogorvoslattal él.

salgotarjan_varoshaza1


Huszár Máté (MSZP) ismertette: májusban lejárt a beruházó Magnum Hungária Zeta Kft. építési engedélye, amelynek meghosszabbítását - az úgynevezett plázastop-törvény értelmében országos illetékességgel eljáró - Hajdú-Bihar-Megyei Kormányhivataltól kérte a cég, de július 11-én a kormányhivatal megtagadta az előzetes szakhatósági hozzájárulás kiadását.


A döntésben a kormányhivatal hátrányos következményként értékelte a beruházással járó zajterhelés és levegőszennyezettség időleges emelkedését, valamint azt is megfogalmazta, hogy a település kereskedelmi, fogyasztói szempontokat vizsgálva nem tekinthető ellátatlannak a kérelemben megjelölt üzletprofilokat nézve.


A Salgótarján déli városrészébe tervezett bevásárló központ beruházását még az előző önkormányzat indította el, a Family Center megépítéséhez szükséges telekátalakítási megállapodást pedig már 2008 júniusában megkötötte az akkori városvezetés a Magnum Hungária Zrt.-vel.


Több ismert üzletlánc 12 (sporteszköz, ruházati, drogéria, élelmiszer) boltját szánták az üzletközpontba, az MTI értesülése szerint többel már előszerződést kötött a befektető.

 

Forrás: MTI

 

2017-07-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite