2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
Választás 2010Nem fért fel Gyurcsány mellé a szónoki emelvényre az MSZP miniszterelnök jelöltje

Nem fért fel Gyurcsány mellé a szónoki emelvényre az MSZ miniszterelnök jelöltje


Gyurcsány-MesterházyElőre egyeztette az MSZP vezetésével Gyurcsány Ferenc, hogy március közepén az elmúlt nyolc évről és a jövőről szóló beszédet tart. Az ötletért nem lelkesedtek a szocialista pártvezetők, többük szerint nem az ő dolga értékelni, és szerették volna, ha Gyurcsány mellett a párt miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila is felszólalhat, de nem tudtak neki helyet szorítani. Két elnökségi forrásunk szerint Gyurcsány nem akarta maga mellett látni Mesterházyt, a korábbi miniszterelnök egyik munkatársa szerint azonban a fellépés szervezője döntheti el, kit akar látni a szónoki emelvényen.

Kedden közölte az MTI, hogy Gyurcsány Ferenc egykori szocialista miniszterelnök március 19-én összegző beszédet mond a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén. Az MSZP úgy kezelte az eseményt, mintha természetes lenne, hogy Gyurcsány nyilvánosan beszédet mond, azt közölték kedden: az értékelő egybeesik "a párt és a demokratikus oldal érdekeivel". Információnk szerint azonban az MSZP vezetésében feszültséget okozott, hogy Gyurcsány ilyen akciót indított a kampány hajrájában.


A HVG online szerdai cikke szerint Gyurcsány lépését senkivel nem is egyeztette az MSZP vezérkarából. Ezt a politikus környezetéhez tartozó, névtelenséget kérő forrásunk tagadta, és azt állította, hogy a beszédről - több alkalommal - a pártelnökkel, Lendvai Ildikó is egyeztetett Gyurcsány.

 

2010-03-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite