2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
ItthonNem fizetett, elütötte a benzinkutast egy autós

Az_igazsag_jar_Onnek_ezo

HIRDETÉS

Nem fizetett, elütötte a benzinkutast egy autós


Fizetés helyett elütötte a rajkai benzinkút egyik alkalmazottját egy nő, aki korábban drogot fogyasztott. A hét elején történt esetről vasárnap tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

benzinegy

Képünk illusztráció!


Kocsis Tünde alezredes közlése szerint amikor a kutas látta, hogy a 22 éves nő a számla rendezése nélkül akar elhajtani, az autó elé állt, de a sofőr erre gázt adott és szándékosan elütötte a férfit, majd csak akkor állt meg, amikor már húsz méteren át a motorháztetőn vitte őt. A kutas erre elvette a slusszkulcsot és rendőrt hívott, a járőrnek feltűnt a nő zavart viselkedése, ezért drogtesztet végeztetett vele, s az pozitív eredményt mutatott. Később a nő is beismerte, hogy drogot fogyasztott - tette hozzá a szóvivő.


Jelezte: a 22 éves nő ellen közúti veszélyeztetés és bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt a mosonmagyaróvári rendőrkapitányság folytatja az eljárást. Mivel a tankolásért sem fizetett, a napokban a Mosonmagyaróvári Járásbíróság pénzbüntetésre ítélte. Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja, hogy a szlovák állampolgárságú nőnél a történtek idején azért nem volt jogosítvány, mert a szlovák hatóságok korábban bevonták vezetői engedélyét.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-01-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite