2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonNem kérhetnek pénzt a sárga csekkek után?

Nem kérhetnek pénzt a sárga csekkek után?


Véget vetne a fogyasztóellenes gyakorlatnak az a kapcsolódó módosító javaslat, amelyet az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának alelnöke és képviselőtársa nyújtott be kedden az Országgyűlés elé a fogyasztóvédelmi törvényhez - írta közleményében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), amely üdvözli a javaslatot.

sárga csekk


Az Országgyűlés honlapján közzétett, Zsigó Róbert és Mágori Józsefné fideszes képviselő által benyújtott kapcsolódó módosító javaslat szerint a fogyasztóvédelmi törvény olyan mondattal egészülne ki, amely megtiltja, hogy a közszolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozás a számla kiegyenlítésének Posta Elszámoló Központon keresztüli készpénzbefizetéssel történő kiegyenlítését, valamint ha jogszabály eltérően nem rendelkezik a számla nyomtatott példányának egyszeri kiadását külön díj fizetéséhez kösse.


Az indoklás szerint a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme céljából a módosítás kizárná, hogy a közszolgáltató külön díjat állapítson meg a számla nyomtatott példányáért, illetve a számla "sárga csekken" keresztül történő kiegyenlítéséért. A FEOSZ közleményében azt írta: a szövetség már több alkalommal is fellépett egyes szolgáltatók azon gyakorlata ellen, hogy az úgynevezett sárga csekkes befizetést megsarcolva a kiegyenlítendő összegen felül még egyéb költséget vagy díjat terheljenek át a fogyasztókra.


A FEOSZ szerint tekintettel arra, hogy a fogyasztóvédelemről szóló törvény módosításának javaslatában a közszolgáltatók rendkívül széles körét határozzák meg, így a tilalom kiterjedne egyebek mellett a víziközmű-szolgáltatást, távhőszolgáltatást, elektronikus hírközlési szolgáltatást, postai szolgáltatást, a villamos energia- és földgázszolgáltatást nyújtó vállalkozásokra is.


A szövetség szerint mindenképpen indokolt a módosítás: a fogyasztókat terhelő külön díjfizetési kötelezettséggel mint ellenszolgáltatással szemben a vállalkozás ugyanis semmilyen valós szolgáltatást nem nyújt, a nyugta, csekk kiállítása a nyújtott szolgáltatás elválaszthatatlan részét képezi.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-04-25

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite