2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonNemzetközi elfogatóparancs a norvég lány megölésével gyanúsított férfi ellen

Nemzetközi elfogatóparancs a norvég lány megölésével gyanúsított férfi ellen


rendĹ‘rsĂ©gi autĂłKiadták a nemzetközi elfogatóparancsot az ellen a kínai Csao Fej ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy múlt szombaton megölt egy a norvég lányt Budapesten, a VII. kerületi Hársfa utca egyik szállójában.


A Fővárosi Bíróság honlapján olvasható közlemény szerint csütörtökön "európai és nemzetközi" elfogatóparancsot bocsátottak ki "Z. Fei-jel szemben abban a büntetőeljárásban, melyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság indított a norvég diáklány megölése kapcsán". A BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője, Szigeti József csütörtökön jelentette be, kamerafelvétel is igazolja azt a feltételezést, hogy a kínai férfi követte el a bűncselekményt.
Elmondta azt is, hogy a legutóbbi információjuk az, hogy Csao Fej Ferihegyen keresztül elhagyta az országot még a bűncselekmény napján, de azt nem árulta el, hogy hova távozott.
A Bors szerdai számában azt írta, a lány holttestét néhány órával azután találták meg, hogy korábbi szerelme "beismerő vallomásnak beillő" üzenetet írt Facebook-adatlapján: "Nem akartalak bántani... Ha meghalok, remélem, újra találkozunk, és együtt leszünk". Oslói újságok értesülései szerint a 21 éves lány szakított barátjával, majd a nyarat Londonban töltötte, és nemrég utazott vissza Budapestre.

Forrás:MTI/HÍR PORT24

2010-09-04

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite