2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban

ivadigyilkossag2A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, miután egy 18 éves lány holttestét találták meg Ivád külterületén 2015. március 6-án 8 óra 30 perckor, akiknek halálát idegenkezűség okozta.

Nógrád Megye - 2015.04.02

Rendőr autó002Bizonyítási kísérlet miatt félpályás útlezárás lesz érvényben.

Nógrád Megye - 2015.04.02

igazoltatasA húsvéti ünnepek alatt országosan, így Nógrád megye közútjain is megnövekszik a közúti forgalom, mely fokozott odafigyelést kíván a közlekedés valamennyi résztvevőjétől. Jellemző, hogy ezen időszakban az átlagosnál többen hagyják figyelmen kívül az alkoholfogyasztás melletti járművezetés veszélyeit.

ivadigyilkossagA Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt 10000/37/2015. bűnügyi számon nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen.

Nógrád Megye - 2015.04.01

HollókőGazdag folklórprogrammal, palóc gasztronómiával és népszokásokkal, locsolkodással, koncertekkel várják a vendégeket a Hollókői Húsvéti Fesztiválra szombattól hétfőig - tájékoztatta az MTI-t a szervező Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn.

ipari park terenyeKözel kétmilliárd forintos beruházásban készült el a TRP-Terenye Kft. biohulladék feldolgozó üzemcsarnoka Bátonyterenyén; az üzem év közepén kezdi meg működését, és 25 embernek ad majd munkát a Nógrád megyei városban - közölte a cég az MTI-vel kedden.

hulladektelepNettó 3,5 milliárd forintos beruházással fejlesztik a hulladékgazdálkodási rendszert Kelet-Nógrád 51 településén, bővítik a salgótarjáni lerakót, új járműveket szereznek be, és hulladékszigeteket építenek - a részleteket sajtótájékoztatón ismertették szerdán Salgótarjánban.

Nógrád Megye - 2015.03.31

Salgótarján1Egyes egyéni választókerületi képviselők kezdeményezést nyújtottak be Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának jegyzőjéhez a körzetükben található névtelen közterületi ingatlanok elnevezésére, melyhez az adott területen lakóknak a kezdeményezést támogató, aláírásukkal hitelesített nyilatkozatát is benyújtották.

nogradmegyeegyÖt megyére és a fővárosra másod-, nyolc további megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden viharos szél veszélye miatt.

Nógrád Megye - 2015.03.31

rendorsegharomA rendőrök átadták a bíróságnak a 38 éves salgótarjáni férfit. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság járőrei 2015. március 30-án 10 óra 30 perc körüli időben, Salgótarjánban igazoltattak egy 38 éves helyi férfit.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548 549 550 551 552 553 554 555 556 557 558 559 560 561 562 563 564 565 566 567 568 569 570 571 572 573 574 575 576 577 578 579 580 581 582 583 584 585 586 587 588 589 590 591 592 593 594 595 596 597 598 599 600 601 602 603 604 605 606 607 608 609 610 611 612 613 614 615 616 617 618 619 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631 632 633 634 635 636 637 638 639 640 641 642 643 644 645 646 647 648 649 650 651 652 653 654 655 656 657 658 659 660 661 662 663 664 665 666 667 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677 678 679 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691 692 693 694 695 696 697 698 699 700 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712 713 714 715 716 717 718 719 720 721 722 723 724 725 726 727 728 729 730 731 732 733 734 735 736 737 738 739 740 741 742 743 744 745
Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite