2012. május 19., szombat - Ivó, Milán
Keresés a tartalomban
nograd24.hu hirdetés

SalgótarjánMárcius 28-án a délelőtti órákban érkezett a bejelentés a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra, hogy az egyik emeletes házból egy személy kiesett.

ST KórházMegmarad a salgótarjáni székhelyű Szent Lázár Megyei Kórház ellátási területe, ágyszáma és struktúrája, és kedvezőbb lesz a finanszírozása - ezt Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője és Bercsényi Lajos, a kórház igazgatója jelentette be szerdán sajtótájékoztatón.

Oláh Gergő002Oláh Gergő a Nógrád csillagai tehetségkutató versenyének győztese egy nem mindennapi gálaesten léphet fel Budapesten a Hotel Merriott báltermében. Gergő többek között olyan sztárok mellett lép színpadra, mint Tóth Gabi, Bebe. Nem csak a fellépők névsorra illusztris, hanem a közönség is, hiszen a gálaesten ott lesz a sztárvilág színe java.

balesetharmasEgy kamionnal ütközött össze egy személygépkocsi pénteken Nógrád megyében a 22-es főúton, az autót vezető nő és vele utazó kisgyermeke a helyszínen életét vesztette - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

munka2011-ben több mint 100 ezer forinttal többet kerestek havonta a Budapesten dolgozók, mint a nógrádi foglalkoztatottak. Ez áll a Workania felmérésében. Egy másik kutatás szerint idén januárban 10 ezer forinttal csökkent az átlagkereset a tavaly decemberi adatokhoz képest.

Nógrád Megye - 2012.03.22

ÖkölMárcius 21-én az esti órákban egy 48 éves váli férfi bejelentést tett a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Ügyeletére, hogy Vizsláson az egyik kocsmában verekedés történt, ezért rendőri segítséget kér.

nyugdíjasNehézséget okoz, hogy év végéig csaknem száz tapasztalt ügyész megy nyugdíjba - mondta csütörtökön Balassagyarmaton a legfőbb ügyész helyettese. Varga Zs. András a Nógrád Megyei Főügyészség évértékelő összügyészi értekezlete után sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a létszámcsökkenés kihívást jelent a szervezetnek, készülnek a megoldására, ez az idei év egyik nagy feladata.

Salgótarján1Megalakult a Kínai Magyar Üzleti Tanács Nógrád Megyei Tagozata szerdán Salgótarjánban. A megyei VOSZ által kezdeményezett tagozat Guizhou tartomány és Nógrád megye között szeretné feltárni és megvalósítani a gazdasági, turisztikai és kulturális együttműködési lehetőségeket.

ÖblösüveggyárÚj telephelyen, új gépekkel indítja újra az öblösüveggyártást Salgótarjánban a helyi St. Glass Kft. és az indiai befektető, a Shamvik Glasstech. A két cég és az önkormányzat képviselői kedden írták alá azt a szándéknyilatkozatot, amely tartalmazza, hogy 60 napon belül kidolgozzák a részleteket, és mint a sajtótájékoztatón közölték, egy éven belül elindulhat a termelés.

Nógrád Megye - 2012.03.19

Pénz4A fővároson kívül a győri és komáromi régió mellé Fejér megye lépett elő a legjobban fizetett megyék közé, továbbra is Békés és Nógrád megyében éri meg legkevésbé munkát vállalni - írta a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu internetes bérfelmérés alapján.

nograd24.hu hirdetés
nograd24.hu hirdetés
nograd24.hu hirdetés
nograd24.hu hirdetés
Hírport  logo A Nógrád24.hu kiadója a HÍR PORT24 KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite