Puskákat, pisztolyokat, lőszert, lőport, gránátokat találtak a rendőrök Salgótarjánban és környékbeli településeken, az ügyben öt férfit vettek őrizetbe - mondta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.
Egy ember meghalt, egy megsérült, amikor személygépkocsi és kisteherautó ütközött Nógrád megyében a rétsági körforgalom és a Bánk közötti szakaszon értesült a Nógrád24.hu.
A pásztói Művelődési Központ összművészeti fesztivált rendez a pásztói kistérség gyermek és felnőtt alkotói számára, vers-és prózamondás, - színjátszás kategóriában.
Míg korábban az átmeneti krízishelyzetbe került anyák vették igénybe a salgótarjáni Menedék Családok Átmeneti Otthona ellátásait, az utóbbi időben az vált jellemzővé, hogy elszegényedett családok kérnek elhelyezést - mondta az intézményt működtető Nógrád megyei Vöröskereszt igazgatója.
A Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar Újévi Hangversenyével kezdődött a 2011-es év a nógrádi megyeszékhelyen. A József Attila Művelődési és Konferencia Központ Színháztermében tartott est vendégfellépője Mikó István volt, köszöntőt Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester mondott.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője indokolás nélkül felmentette beosztásából 2010. december 22-i hatállyal Bakos Attila r. alezredes rendőrségi főtanácsost, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bátonyterenyei Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjét.
Újabb Gabora Gálát rendeznek szombaton a salgótarjáni sportcsarnokban. Nyilasi Tibor, Dzsudzsák Balázs és Erdei Zsolt is játszik a jótékonysági sportrendezvényen, amelynek bevétele hagyományosan egy iskolát gazdagít.
December 30-án két ismeretlen a buszmegállóban arra kényszerített egy 24 éves bátonyterenyei férfit, hogy adja át nekik mobilját, a nála lévő készpénzt és a közeli bankautomatából vegye le kártyájával a számláján található összes pénzt. A megfenyegetett áldozattól a két férfi ezenkívül azt követelte, hogy adja oda nekik a január 5-én számlájára érkező segélyt is.