2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeNógrádban csökkentek legjobban a bérek

Nógrádban csökkentek legjobban a bérek


A fővároson kívül a győri és komáromi régió mellé Fejér megye lépett elő a legjobban fizetett megyék közé, továbbra is Békés és Nógrád megyében éri meg legkevésbé munkát vállalni - írta a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu internetes bérfelmérés alapján.

forintegy


A felmérés eredményeiről szóló hétfői közlemény szerint minél nagyobb egy cég, annál többet fizet az alkalmazottainak vidéken is. A Fizetesek.hu bérfelmérése alapján az országos bruttó átlagfizetés 2011-ben Magyarországon 212.600 forint volt. A legtöbbet a fővárosi munkavállalók kapták, az ottani átlagbér 263 ezer forint. A 200 ezer forintos határt Budapesten kívül tavaly mindössze három megye lépte túl: Komárom-Esztergom megyében 212.800 forint, Fejér megyében 208.400 forint, Győr-Moson-Sopron megyében pedig 204.500 forint az átlagfizetés. Ezeket a béreket megközelíteni csupán a Vas megyei (197.500 forint), a Pest megyei (195.200 forint), valamint a Veszprém (191.200 forint) és Heves megyei (190.300 forint) fizetések tudták.


Továbbra is Békés és Nógrád megye az ország legrosszabbul fizetett régiója: az előbbiben 158.900 forint, utóbbiban pedig 150.400 forint a bruttó átlagfizetés. Az ország többi megyéjében átlagosan 160 és 170 ezer forint körül mozogtak a bérek. Tavaly 2010-hez képest a legnagyobb növekedést Fejér megye érte el, ott ugyanis átlagosan 8 százalékkal nőttek a bérek, így ez a régió az ország harmadik legjobban fizetett megyéjévé léphetett elő. Éves szinten 7 százalékkal növekedtek Veszprém megyében is, 6 százalékos volt a növekedés Jász-Nagykun-Szolnok és Vas megyében, Hajdú-Bihar megyében pedig 5 százalékos emelkedés volt mérhető.


Jelentősen, 8 százalékkal csökkentek viszont az átlagfizetések Nógrád megyében. A cégnagyság szerinti összehasonlítás is tartogat érdekességeket: az talán nem meglepő, hogy akár kis- és középvállalkozásról, akár multinacionális cégről beszélünk, minden esetben a budapesti bérek a legmagasabbak. A nagyvállalatok viszont országszerte is jobban megfizetik a dolgozóikat: a 250-1000 főt foglalkoztató cégek esetében ugyanis Győr-Moson-Sopron, Zala, Pest, Vas, Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém, Somogy, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Tolna megyében is 200 ezer forintot meghaladó átlagbérek mutatkoztak. E cégeknél szintén Nógrád az utolsó 170 ezer forintos átlagfizetéssel.


A legalább 50 alkalmazottal dolgozó középvállalkozások esetében már csak a budapesti és Pest megyei bérek lépik túl a 200 ezer forintos határt. A kevesebb, mint 20 munkavállalóval rendelkező cégek esetében a legtöbbet a Győr-Moson-Sopron (170 ezer forint), a Hajdú-Bihar (167 ezer), Fejér (163 ezer) és Komárom-Esztergom megyei (161 ezer) munkaadók adják, a többi megyében 130-140 ezer forint közötti összeget fizetnek átlagosan.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-03-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite