2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeNógrádban három kormányablakban lehet majd adóügyeket is intézni

Nógrádban három kormányablakban lehet majd adóügyeket is intézni

Július 1-jétől országosan tizenkét kormányablakban lehet adóügyeket intézni, hamarosan összesen kilencvenegy kormányablakban nyílik adóügyi ügyfélszolgálat országszerte - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára pénteken Pakson. Nógrád megyében három kormányablakban valósul majd meg az integráció.

kormanyablak

Tállai András a paksi kormányablak épületében tartott sajtótájékoztatón elmondta: 2017 második félévében újabb 15 helyszínen nyílik meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálata, amely 2018-ban további 64 kormányablakban lesz elérhető. Az új helyszíneken az adóhatóság teljes körű ügyintézési lehetőséget biztosít - hangsúlyozta.

Hozzátette: a NAV-ügyfélszolgálat kormányablakokba történő integrálása a jó állam programjába illeszkedik, amely a bürokrácia csökkentését tűzte ki célul, ezentúl az állampolgároknak kevesebb időt, pénzt, energiát kell fordítaniuk az adóügyek intézésére.

Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a kormány célja az ügyintézési kultúra megújítása volt; ma már 270 helyen működik kormányablak, ahol 1600 ügytípust lehet intézni. Ezekhez társul most 89 adóügytípus, a többi között adóazonosító jellel, adókártyával, igazolásokkal, a családi otthonteremtési kezdeménnyel és a családi adókedvezménnyel kapcsolatos ügyek intézése - tette hozzá.

Közölte: a NAV eddigi ügyfélszolgálatai továbbra is megmaradnak. A kormányablakok NAV-ügyfélszolgálataira 4,5 milliárd forintot fordítanak, amelynek jelentős része az adótitkok biztonságát szolgáló rendszer kiépítését szolgálja. Az államtitkár megjegyezte: az eddigi visszajelzések szerint az emberek szívesen fordulnak a kormányablakokhoz, amelyeket 2016-ban országszerte 12,5 millióan kerestek fel, az ügyek több mint felét ezeken keresztül indították el - foglalta össze az MTI.

Nógrád megyében három kormányablak lesz érintett

Az intézkedés eredményeképpen Nógrád megye mind a hat járásában elérhetővé válik majd a legfontosabb adóügyek elintézésének lehetősége. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága a megye 6 járása közül háromban van jelen: Salgótarjánban központi ügyfélszolgálatot, Balassagyarmaton és Pásztón ügyfélszolgálatot működtet a szervezet. A további három nógrádi járásban az állampolgároknak a kormányablakoknál nyílik majd lehetősége a legfontosabb adóügyek elintézésére: 2018-ra Bátonyterenyén, Szécsényben és Rétságon is megtörténik az adóügyi ügyfélszolgálatok kormányablakokba történő integrációja.

Dr. Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja az integrációt kommentálva úgy fogalmazott: továbbra is az ügyfél áll a középpontban. Az állampolgár egyre több hivatalos ügyét képes egy ügyfélablaknál elintézni, továbbá szinte minden esetben az ügy és az irat utazik immáron az ügyfél helyett - tette hozzá. Az adóügyi ügyfélszolgálatok kormányablakokba való integrálásával ezen a területen is megvalósul az a célkitűzés, hogy a legfontosabb hivatalos ügyeinek elintézéséhez a nógrádi lakosoknak se kelljen a járási központtól messzebbre utaznia - emelte ki a kormánymegbízott.

Forrás:Nógrád Megyei Kormányhivatal


2017-07-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite