2018. szeptember 24., hétfő - Gellért
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeNógrádban is szolgálatban a lovas rendőrök

Nógrádban is szolgálatban a lovas rendőrök


A Készenléti Rendőrség lovas járőrei az elkövetkezendő hetekben folyamatosan szolgálatot látnak el a Nógrád megyei városokban és falvakban.

rendorsegegy

Nógrád megyében 2013. október elejétől teljesítenek szolgálatot a Készenléti Rendőrség lovas járőrei. A megerősítő erők bevonásának fő célja, hogy tovább növeljék a lakosság szubjektív biztonságérzetét, javítsák a helyi rendőri erők reagáló képességét, és megelőzzék, vagy megszakítsák a jogsértő cselekményeket.

Megyénkben a hátasokon szolgálatot ellátó rendőrök első sorban a gépkocsival nehezen megközelíthető helyeket, így az erdőket, illetve az oda vezető közutakat, hétvégi házas övezeteket és gyümölcsösöket járják be, ezzel is segítik a vagyon elleni bűncselekmények, ezen belül a téli időszakra jellemző falopások megelőzését, illetve az elkövetők tetten érését.

A Készenléti Rendőrség lovas járőreivel az eddigi időszakban Salgótarján, Pásztó és Rétság város rendőrkapitányságainak illetékességi területén találkozhattak az állampolgárok, de a jövőben a megye teljes területén látnak majd el szolgálatot.

Forrás: Police.hu/ HÍR PORT24

 

 

2013-11-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite