2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeNógrádi hátrányos helyzetű gyermekek látogattak a Parlamentbe

Nógrádi hátrányos helyzetű gyermekek látogattak a Parlamentbe


Hátrányos helyzetű gyermekek látogattak szerdán az Országgyűlés épületébe, a 74 nógrádi gyermek közéleti személyiségekkel, sportolókkal találkozott.

Parlament

Nagy Andor, a térség országgyűlési képviselője az MTI-nek elmondta, hogy a Hanns Seidel Alapítvány a héten Példakép tábor címen a Polgári Szécsényért Alapítvánnyal közösen üdülést szervez Nógrád megyei hátrányos helyzetű roma és nem roma gyerekeknek.

Ezzel olyan gyerekek táborozását segítik, akik életükben soha nem voltak még nyaralni, nagyon nehéz körülmények között élnek és kevés pozitív példát látnak maguk körül arra, hogy érdemes tanulni. A kereszténydemokrata politikus kiemelte: ezen szeretnének változtatni.

A nyolcnapos tábort nem csak élvezetes programokkal tervezik emlékezetessé tenni, hanem olyan személyiségeket is meghívnak, akikre a gyerekek felnézhetnek és példaképül állíthatnak maguk elé.

A gyerekek az országgyűlési programon találkoztak Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszóval és Varga Edit tévébemondóval. A budapesti programon az országgyűlési és állatkerti látogatás mellett dunai sétahajózás is szerepelt. Nagy Andor kiemelte: az első alkalommal megszervezett tábort modellértékűnek szánják. Felvetette, hogy megyénként civil szervezetek összefogásával hasonló táborokat lehetne szervezni.

Forrás: MTI/ HÍR PORT24

 

 

2012-07-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite