2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeNógrád megye: Ellopták az autót majd az árokban kötöttek ki a fiatalok

Nógrád megye: Ellopták az autót majd az árokban kötöttek ki a fiatalok


A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 21 éves tolmácsi férfi és 16 éves tolmácsi fiú társa ellen.

lopottautoarokba


A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. június 2-án a reggeli órákban érkezett a két bejelentés, miszerint egy személygépkocsit találtak a 2-es számú főúton az árokba dőlve, illetve egy férfi kért segítséget, mivel az éjszaka a tulajdonát képező gépjárművet ismeretlen személyek eltulajdonították. A rétsági nyomozók az adatgyűjtés eredményeként perceken belül megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével a 21 éves férfi és fiatalkorú társa gyanúsítható megalapozottan, akik 2014. június 1-jén 23 óra 30 perc és 23 óra 55 perc közötti időben a diósjenői ingatlan előtt parkoló nyitott állapotú személygépkocsi kulcsait egy szintén ott parkoló nyitott gépjárműben felkutatták. Ezt követően a saját kulcsával beindított gépjárművel Tolmács községbe akartak közlekedni, de út közben árokba hajtottak. A baleset következtében gyanúsítottak nem sérültek meg; a helyszínről - a járművet hátrahagyva - elmenekültek.


A rendőrök a férfit és 16 éves társát elfogták, a Rétsági Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Forrás: POLICE/NÓGRÁD24

2014-06-03

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite