2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeNógrád megye: Húsz településen több, mint száz rendbeli lopás

Nógrád megye: Húsz településen több, mint száz rendbeli lopás

 

Az Országos Rendőr-főkapitányság összehangolt rendőri intézkedésekkel, az érintett rendőri szervek szorosabb együttműködésével, valamint a központi szervek szakmai támogatásával indított akciót a lakásbetörések megelőzése, valamint ezen bűncselekmények elkövetőinek felkutatása és azonosítása érdekében.

lopassorozatnograd


A rendőrség a megyéken átívelő bűnügyi elemző-értékelő tevékenységének fokozásával célba vette a betöréses lopásokhoz kapcsolódó bűnözői körök felszámolását, amely eredményeként egy újabb, több megyét érintő sorozatot derített fel a hatóság.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Pásztói Rendőrkapitányság nyomozóinak együttműködése és az országos koordináció eredményeképp több rendbeli lopás bűncselekmény miatt indított eljárást a 33 éves K. István nagykátai lakos ellen.


A nyomozás jelenlegi adatai alapján K. István megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. április 2. és 2015. január 5. között - Nógrád, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok megye területét érintően - összesen 20 település területén követett el bűncselekményeket, melyben a 26 éves galgagyörki M. Gergely, a 30 éves turai R. László és egy 36 éves román férfi is segítette. A gyanúsítottak a családi házak melléképületeiből, pincéiből, továbbá az udvaron parkoló személygépjárművekből - esetenként a zár megrongálásával, vagy a gépjármű ablakának betörésével - készpénzt és különböző szerszámgépeket, használati tárgyakat tulajdonítottak el.

lopassorozatnograd1


A nyomozás során megállapítást nyert továbbá, hogy a K. István és társai által eltulajdonított értékek egy részét a 41 éves hévízgyörki O. István, továbbá a 46 éves P. Tamás és 27 éves B. András turai lakosok anyagi haszonszerzés végett vásárolták meg, illetve működtek közre azok továbbértékesítésében. Az eljárás során a gyanúsítottak által eltulajdonított tárgyak egy részét a nyomozók megtalálták és lefoglalták.


A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. István ellen 108 rendbeli, M. Gergely ellen 28 rendbeli, R. László ellen 20 rendbeli, míg a román állampolgárságú férfi ellen összesen 47 rendbeli lopás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a napokban befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat az illetékes ügyészség részére vádemelési javaslattal megküldte. Orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal élt a hatóság továbbá O. István, P. Tamás és B. András ellen is.


Forrás: POLICE/NÓGRÁD24

 

2015-12-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite