2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeNógrád megye: Kapával és ököllel ütötték

Nógrád megye: Kapával és ököllel ütötték


A Szécsényi Rendőrkapitányságon vádemelési javaslattal zárult a két ludányhalászi nő ellen folytatott nyomozás - közölte Nógrád24.hu-val a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

rendorsegegy


A nyomozás adatai alapján O. Ágnes 39 éves és társa, O. Mária 36 éves ludányhalászi lakosok 2015. november 12-én 10 óra 27 percet megelőző időben a község belterületén, az utcán - egy korábbi nézeteltérés miatt - bántalmaztak egy nőt. O. Mária a sértettet több alkalommal, ököllel megütötte, majd a már földre esett nőbe többször belerúgott, melyet követően O. Ágnes a kezében lévő kapának a tompa felületével, egy alkalommal a hasán megütötte. A sértett a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett.


A rendőrök a két nőt a Szécsényi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók O. Ágnest felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, míg O. Máriát garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.


A Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek.

 

Forrás: POLICE/NÓGRÁD24

2016-01-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite