2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeNógrád megye - Vádemelés a bántalmazó ellen

Nógrád megye - Vádemelés a bántalmazó ellen


Egy férfi a volt élettársát és annak jelenlegi párját ütötte meg. A rendőrök befejezték az ügyében folytatott nyomozást és most vádemelést javasolnak ellene - közölte Nógrád24.hu-val a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

vad1


A Salgótarjáni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett, garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a 36 éves Sz. Márió salgótarjáni lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a férfi 2017. május 20-án 15 óra 45 perc körül egy salgótarjáni ingatlan előtti területen - minden előzmény nélkül - megütött egy 31 éves férfit. Ezt követően Sz. Márió - szóváltást követően - megütötte majd megrúgta 28 éves volt élettársát. A nyomozás során beszerzett szakértői vélemény alapján a nő súlyos, míg a férfi könnyű sérülést szenvedett.


A nyomozók a büntetőeljárást a gyanúsítottal szemben a napokban befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészségnek megküldték.


Forrás: POLICE

2017-10-16

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite