2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeNógrád megye - Áramszünet okozott életveszélyt a kórházban

Nógrád megye - Áramszünet okozott életveszélyt a kórházban


Csaknem egy órán keresztül álltak a gépek a balassagyarmati Kenessey Kórházban - közölte a blog.atlatszo.hu. A cikk szerzője szerint egyik rokona majdnem megfulladt az üzemzavar miatt.

balassagyarmatkorhaz

„Nem, nem valahol az úgynevezett harmadik világban, hanem Európa szívében, édes Magyarországon történt, tegnap reggel. A Balassagyarmati Kenessey Kórházban (mely intézmény szinte egész Nógrád megye rászorultjait hivatott gyógyítani) hajnali 4:10 és 5:05 között nem volt áram. A betegeket életben tartó gépek is leálltak. Azt még nem tudom, belehalt-e ebbe valaki, de meg fogom tudni. Ahogy azt is, hogy ez hogyan történhetett, és ki a felelős érte.

Bár az ilyen esetek rendszerint kipattannak, és botrány is szokott belőlük kerekedni, erről nem tudott volna senki, ha történetesen egy közeli hozzátartozóm nem fekszik a tüdőosztályon. A hozzátartozóm súlyos beteg, oxigént kapott, amíg be nem következett az áramszünet. Akkor betoltak mellé valami kézi lélegeztetőt, de az nem működött megfelelően, így aztán a hozzátartozóm kis híján megfulladt. Semmiféle tartalék generátor nem volt (vagy nem lépett működésbe). A beteg rokonom elmondása szerint a nővérek úgy adtak injekciót, hogy az egyik a mobiltelefonjával világított, míg a másik szúrt."

Edvin Marton koncert

hirdetés

Forrás: blog.atlatszo.hu / Nógrád24

 

 

2014-08-14

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite