2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeNógrád megye - Pékségbe törtek be

Nógrád megye - Pékségbe törtek be

Két fiatalkorút hallgattak ki gyanúsítottként a balassagyarmati nyomozók.

peksegbetores

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség kísérlet és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 14 éves, továbbá lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 17 éves érsekvadkerti fiú ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 14 éves fiatal, gyermekkorú társával együtt 2015. február 27-én 22 óra és 22 óra 30 perc közötti időben az egyik érsekvadkerti üzletbe az ajtót befeszítve megpróbáltak behatolni, azonban a riasztó megszólalásakor a helyszínről elmenekültek. Cselekményük után röviddel az egyik helyi pékség bejárati ajtajának üvegét törték be, majd onnan süteményeket, különféle élelmiszereket és italokat tulajdonítottak el és vittek egyik ismerősük lakására. Ezt követően a fiatalok a pékségbe visszamentek és 17 éves társuk segítségével további élelmiszereket és italokat loptak el.

A rendőrök a három fiatalt rövid időn belül elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították, az eltulajdonított értékek egy részét felkutatták és lefoglalták. A gyermekkorú fiút tanúként, míg másik két társát gyanúsítottként hallgatták ki. A 14 éves gyanúsítottat a nyomozók őrizetbe vették.

Forrás: MTI/ Nógrád24

 

 

 

2015-03-01

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite