2018. szeptember 24., hétfő - Gellért
Keresés a tartalomban
ItthonNovemberben 700-nál kevesebb tagja volt az LMP-nek

Novemberben 700-nál kevesebb tagja volt az LMP-nek

Az LMP-nek november elején összesen 680 tagja volt - derül ki egy az MTI birtokába került, a párt belső fórumait a tagbejelentési adatokról tájékoztató e-mailből. Az összegzés szerint az ellenzéki párt taglétszáma alacsonyabb, mint az év elején, bár az elmúlt két hónapban 12 fővel nőtt. A párt országos szervezője szerint év eleje óta folyamatos a növekedés, azt csak az törte meg, amikor nyáron feloszlatták a Fejér megyei területi szervezetet.

lmpegy

Az MTI-hez eljuttatott dokumentum alapján 32 tagjelölt vár belépésre, miközben 269 regisztrált segítő tagot tartanak nyilván. Az e-mail megfogalmazása szerint ez két hónap alatt "bő 30 százalékos" növekedést jelent. Hozzáteszik, hogy az egyszerűsített tagfelvételi eljárás "gyümölcsei" már két hét után határozottan érzékelhetőek.

Az MTI úgy tudja, hogy az egyszerűsített tagfelvételi eljárásról a párt október közepi pécsi kongresszusa döntött. Akkor úgy határoztak, hogy a jövendőbeli párttagok nem csak a területi alapszervezeteknél, hanem a pártközpontban is jelentkezhetnek.
Ennek ellenére az LMP létszáma novemberben alacsonyabb volt, mint az év elején, amikor 696 tag mellett 14 tagjelöltet és 142 segítőt jegyeztek. Az MTI úgy értesült, hogy a taglétszám idén júliusban volt a legmagasabb 707 fővel, 22 jelölt és 191 segítő mellett.

Az MTI-nek név nélkül nyilatkozó LMP-sek az alacsony taglétszám mellett a másik, legalább ekkora súlyú problémának nevezték, hogy a hivatalosan regisztrált párttagság egy része "csak a levelezőlistákon létezik", a korábban belépett tagok meghatározó hányada nem vesz részt a párt munkájában, sokan közülük a nekik címzett üzenetekre sem válaszolnak.

Ezt két, a II. kerületi kampányban írt mozgósító e-mail is illusztrálták, amelyekből többek között az is kiderül, hogy vidékről is aktivistáknak kellett a fővárosba utazniuk, hogy az utolsó napokban biztosan össze tudják gyűjteni az ajánlószelvényeket. A problémát érzékeltetendő az LMP-sek felhívták a figyelmet, úgy volt szükség a fővárosi és vidéki mozgósításra, hogy a borsodi után, a párt I.-II-XII. kerületi alapszervezete a legnagyobb létszámú.

A megkérdezett párttagok közül többen is a taglétszám-csökkenés egyik okaként nevezték meg, hogy júliusban a pártkongresszus egy gazdasági átvilágítás eredményére hivatkozva feloszlatta a Fejér megyei szervezetet, amellyel az ottani LMP-sek automatikusan elveszítették a tagságukat.

Az okokról szólva kitértek a párt anyagi helyzete mellett arra, hogy jelenleg hivatalosan két ember dolgozik a hálózatépítésen, ráadásul a tavalyi választásokat megelőző, illetve azokat követő "hurráoptimizmus" elmúlt. Emlékeztettek arra, hogy a legkisebb létszámú frakcióként a parlamenti pártok közül eleve az LMP jut a legkisebb állami támogatáshoz, amelyből a választási kampány során felvett tartozásokat is törleszteni kell. Szavaik szerint a maradék nagy részét "elviszi a központ és a szakértők", amit a párttagság egyik fele - elsősorban az, amelyik kevésbé lát bele a parlamenti munkába - nehezen visel. Az LMP valamivel több mint 227 millió forint állami támogatást kap idén, ebből a frakció működésére - az MTI információi szerint - körülbelül 105 milliót költenek.

Priksz Gábor, az LMP országos szervezője az MTI megkeresésére azt mondta, hogy a 680 tag csak egy pillanatnyi állapotot tükröz. Hozzátette, hogy a Fejér megyei szervezetük feloszlatása miatt nyáron negyvennel csökkent a taglétszám, de azt a véleményét is megfogalmazta, hogy ezt leszámítva folyamatosan növekednek az év eleje óta. Mértékadónak nevezte. hogy 269 segítőjük van, akik belépésre várnak és illetve az elmúlt három hétben 19 embert vettek fel a párttagok közé.

"Nagyon erős túlzásnak" tartotta, hogy sokakat nem lehet utolérni. Hangsúlyozta, hogy a párttagság már akkor is megszűnik, ha valaki nem fizeti a tagdíját. A szervező szerint olyan előfordulhat, hogy időnként egyes tagok aktivitása "csökken", de a területi szervezetek mindenkivel tartják a kapcsolatot.

Az LMP január végi, kétnapos kongresszusa a 2011-es évet az "építkezés éveként" határozta meg. A kongresszust követő sajtótájékoztatón az akkori szóvivők többek között azt hangsúlyozták, hogy a hatékonyság növelésével párhuzamosan bővíteni és erősíteni akarják a szervezetet.

Az MTI-nek nyilatkozók most azt is elmondták, hogy a választójogi törvény közelgő módosítása is óriási tagbővítést tesz szükségessé. Szavaik szerint a múlt hét végén a párt úgy számolt, ahhoz, hogy a jelenleginél 15 nappal rövidebb időszak alatt össze tudjanak szedni képviselőjelöltenként 1500 ajánlószelvényt, legalább 4-5000 tagra lenne szükségük.

 

Forrás: MTI / HÍR PORT 24

 

2011-11-23

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite