2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
ItthonNyelvvizsga miatt ugrik a diploma

Nyelvvizsga miatt ugrik a diploma


diplomaVan olyan felsőoktatási intézmény, melyben a hallgatók több mint fele nem vehette át diplomáját, miután még nem rendelkezett államilag elismert nyelvvizsgával - írja a Népszabadság.


Hiába tette le a záróvizsgát a hallgatók 30 százaléka, nyelvvizsga hiányában nem kaphatott diplomát - írja a Népszabadság a Nemzeti Erőforrás Minisztérium összesítése alapján.


A lapnak Dux László, a tárca felsőoktatási helyettes államtitkára elmondta: az agrár- és a művészeti felsőoktatási intézményekben a legrosszabb a helyzet, ahol a hallgatók több mint fele nem vehette át oklevelét a nyelvvizsga hiánya miatt.


Az adatokat azonban nem szakonként, hanem intézményenként kérték be, így ebből csupán az derül ki, hogy miközben az egyetemek és a főiskolák többségén 30-40 százalék körül mozog a diplomát a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapott hallgatók aránya, addig tíz százalék alatti az arány az ELTE-n, a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Rendőrtiszti Főiskolán.


A legjobb eredménnyel a Semmelweis Egyetem büszkélkedhet, ahol mindössze a hallgatók 3 százaléka nem vehette át ilyen okból diplomáját.


Forrás: Népszabadság/HÍR PORT24

2010-08-02

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite