2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonNyomoz a NAV az Electro World Magyarország Kft. ügyében

Nyomoz a NAV az Electro World Magyarország Kft. ügyében


Nyomozás folyik a felszámolás alatt álló Electro World Magyarország (EWM) Kft. ügyében csődbűncselekmény gyanúja miatt - erősítette meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője a Privát Kopó értesüléseit csütörtökön az MTI-nek.

nav ellenorok

Képünk illusztráció!


Sárközi Alexandra a nyomozás érdekeire hivatkozva mást nem kívánt közölni. A Privát Kopó bűnügyi magazin információi szerint a felszámolási eljárás során merült fel a gyanúja annak, hogy az elektronikai áruházláncot működtető céget a társaság volt vezetői és tulajdonosai "kiürítették", a hitelezői igények kielégítésére fedezetként szolgáló, több százmillió forint értékű vagyont az Electro World Services Kft.-be "mentették át", és azt különböző vállalkozásoknak értékesítették, továbbá a kereskedelmi vállalat gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett iratokat semmisítettek meg. Az áruházait sorra bezáró Electro World Magyarország Kft. ellen a Pest Megyei Bíróság 2011 októberében indította meg a felszámolási eljárást - közölte annak idején a gazdasag.hu portál.


Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint 2011-ben bírósági, illetve közjegyzői kezdeményezés nyomán hét végrehajtás indult az EWM ellen. A cég illetékesei kétszer kísérelték meg csődvédelembe menekíteni a társaságot, de mindkétszer lezárták az eljárást. A társaság alkalmazotti létszáma a 2011. júniusi 332-ről júliusra egy főre csökkent. Az Opten adatai szerint a társaság a működése során sohasem termelt nyereséget, árbevétele 2008-ig folyamatosan bővült, abban az évben meghaladta a 20 milliárd forintot. Utána viszont mélyrepülésre váltott, 2010-es forgalma alig érte el a 10 milliárd forintot. A cég masszívan veszteséget termelt, amely rendre meghaladta az egymilliárd forintot, de 2009-ben már 3,7 milliárd forintra rúgott. A negatív eredményt 2010-re sikerült konszolidálni, azt az évet így 1,2 milliárdos mínusszal zárták - közölte annak idején a céginformációs szolgáltató.


Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-02-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite