2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
NagyvilágObama kész akár egyoldalúan is elrendelni a katonai csapást

Obama kész akár egyoldalúan is elrendelni a katonai csapást


Barack Obama amerikai elnök a brit parlament elutasító döntése és az amerikai kongresszus fokozódó nyugtalansága ellenére, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása híján is kész elrendelni a Szíria elleni korlátozott katonai csapást - állította egybehangzóan helyi idő szerint csütörtök este több amerikai sajtóorgánum.

Barack Obama


A The New York Times, a CNN és a Dow Jones kormányzati forrásokra hivatkozó híradásai szerint noha az elnök még mindig nem hozta meg végleges döntését, a katonai akciót vélhetően azután fogják elindítani, hogy az ENSZ ellenőrei - akik a Damaszkusz környékén augusztus 21-én történt állítólagos vegyifegyver-támadás helyszínét vizsgálják - elhagyják Szíriát. A világszervezet szakemberei a tervek szerint szombaton távoznak a szíriai fővárosból.


Caitlin Hayden, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője csütörtök este közleményt adott, amely szerint Washington értesült a brit parlament döntéséről, továbbra is konzultálni kíván Londonnal, de Obama elnök az amerikai nép érdeke alapján kíván döntést hozni a vegyi fegyverek szíriai alkalmazásával kapcsolatban. "(Az elnök) úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok alapvető érdekei forognak kockán, és aki megsérti a vegyi fegyverekre vonatkozó nemzetközi normákat, azt felelősségre kell vonni" - állt a közleményben.


Az amerikai kormányzat csütörtök este ismertette a kongresszus vezetőivel azokat a hírszerzési információkat, amelyek szerinte a szíriai kormány felelősségét bizonyítják, valamint a katonai fellépéssel kapcsolatos elképzeléseit. A már beavatott honatyák közül többen úgy nyilatkoztak, hogy az adatok ugyan nem állapítanak meg közvetlen kapcsolatot Bassár el-Aszad elnök és a gáztámadás között, de Washington szerint a meglévő bizonyítékok elegendőek egy olyan korlátozott csapás megindokolásához, amely elrettentheti Damaszkuszt a vegyi fegyverek további alkalmazásától.


A katonai csapás indokoltságát alátámasztani kívánó amerikai érvrendszer szerint meg kell védeni a vegyi fegyverek bevetését tiltó nemzetközi normákat és az amerikai érdekeket is, amelyek veszélybe kerültek ezeknek az eszközöknek a szíriai kormány általi alkalmazása miatt. A fenyegetés olyan fontos térségbeli szövetségeseket érint, mint Izrael, Törökország és Jordánia, valamint - ha a vegyi fegyverek illetéktelen kezekbe kerülnek - közvetlenül az Egyesült Államokat is.


Az amerikai kormányzat képviselői igyekeztek felhívni a figyelmet a különbségekre a George W. Bush elnök által 2003-ban elindított iraki invázió és az Obama által esetleg elrendelendő - ugyancsak a BT felhatalmazása nélkül végrehajtandó - csapás között. Rámutattak, hogy amíg az iraki művelet célja Szaddám Huszein rendszerének megdöntése volt, addig a most készülő akcióé a vegyi fegyverekre vonatkozó nemzetközi tiltás érvényesítése és Amerika szövetségeseinek védelme.


Marie Harf külügyi szóvivő a különbségek között azt is kiemelte, hogy amíg az Irak elleni fellépés hírszerzési feltevésre épült, addig Szíria esetében bizonyos, hogy a kormányerők vegyi fegyvert vetettek be. Ben Rhodes helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó egy csütörtöki interjújában arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzetben hiábavaló lenne megpróbálni a katonai csapáshoz megszerezni az ENSZ BT jóváhagyását, mert Oroszország, a testület állandó és vétójoggal rendelkező tagja több ízben is bebizonyította, hogy meg akarja akadályozni a szíriai vezetés felelősségre vonását.


A washingtoni illetékesek szerint a Szíria elleni katonai fellépés kisebb léptékű lesz, mint a líbiai légtérzár 2011-ben történt létrehozása, ezért ahhoz valójában az Egyesült Államoknak nem annyira katonai koalícióra, mint inkább a szövetségesek diplomáciai támogatására van szüksége. Úgy ítélték meg, hogy a csapást minél előbb végre kell hajtani, mert késlekedés esetén a szíriai katonai vezetésnek lehetősége lesz még jobban elleplezni a korábbi támadások nyomait és elrejteni a potenciális célpontokat. Ezek a parancsnoki állások mellett alapvetően a vegyi fegyverek célba juttatásához használt eszközök lennének.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-08-30

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite