2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonOktóber 1-jén és 2-án tüntethetnek a szakszervezetek

Október 1-jén és 2-án tüntethetnek a szakszervezetek


A bíróság a Budapesti Rendőr-főkapitányság szakvéleményét elfogadva úgy foglalt állást, hogy többórás indokolatlan várakozást idézne elő a szeptember 29-től október 2-ig tervezett demonstráció, és ellehetetlenülne a szabad mozgáshoz való joga azoknak az emberek, akik nem kívánnak részt venni a tüntetésen - olvasható a Fővárosi Bíróság honlapján megjelent közleményben.

demonstráció01


A bíróság az október 1-jén és 2-án megtartandó szakszervezeti demonstrációk esetében a Budapesti Rendőr-főkapitányság tiltó határozatát hatályon kívül helyezte. Mint olvasható, a bíróság döntésében kifejtette, hogy a rendőrség szakvéleményét "aggálytalanul elfogadta", amely a perbeli vitatott útvonalra vonatkozóan szeptember 29-től október 2-án estig a területen lévő forgalmi adatokat közölte, és mivel a gyülekezési jog nem korlátozhatatlan alapjog, a bíróság figyelemmel volt azoknak a jogára is, akik nem kívánnak a demonstráción részt venni, csak a városban közlekedni.


A bíróság szerint életszerűtlen az, hogy a budai Váralagút elé szeptember 29-én felállított színpadot négy nap alatt többször lebontanák és újra felépítenék. Az október 1-jén a Kossuth téren és az Alkotmány utcában, valamint a Kossuth tér és a Clark Ádám tér útvonalon megtartandó demonstráció esetében a bíróság a rendőrség tiltó határozatát hatályon kívül helyezte.


A bíróság álláspontja szerint a határozatban felsorakoztatott bizonyítékok, indokok nem támasztották alá, hogy a bejelentett rendezvény megtartása esetén a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, azaz nem bizonyítható, hogy a közlekedés ellehetetlenül, továbbá, hogy a rendezvény megtartása az Országgyűlés zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné - áll a közleményben.


A Fővárosi Bíróság ugyancsak hatályon kívül helyezte azt a rendőrségi határozatot, amely megtiltotta az október 2-án a Clark Ádám térSzent György térSzéll Kálmán térCsalogány utcaFő utcaClark Ádám tér útvonalon tartandó vonulásos rendezvényt. A bíróság döntése szerint nem lehetett alappal arra következtetni, hogy a rendezvény miatt a tömeg-, illetve közúti közlekedés más útvonalon nem biztosítható, azaz nem bizonyítható, hogy a közlekedés ellehetetlenül, így a rendőrség által megállapított tilalmi ok nem áll fenn - olvasható a közleményben.


A mintegy 70 szakszervezetet, civil és társadalmi szervezetet tömörítő akcióegység szeptember 8-án sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a munka világát érintő kilencpontos követeléscsomagot fogalmaztak meg, és szeptember 29-én indítják a határozatlan időre meghirdetett, D-Daynek nevezett tüntetéssorozatukat.


Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szeptember 15-én azt közölte: a gyülekezési törvény értelmében, a hatályos jogszabályok alapján megtiltották a rendezvényt. Elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság alaposan megvizsgálta, hogy a megmozdulás ideje alatt és helyén milyen a közlekedés helyzete, milyen úton lehetne elterelni, és megállapították, a több helyszínre, folyamatosan bejelentett rendezvény miatt a forgalmat nem lehet elterelni.


Ezt követően a szakszervezetek bíróságon támadták meg, hogy a rendőrség megtiltotta a tüntetéssorozatukat. Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, az akcióegység operatív törzsének egyik vezetője kedden az MTI-nek elmondta: szeptember 29-én délután a Clark Ádám téren továbbra is tüntetést kívánnak tartani. A bíróság döntésének indoklását is figyelembe véve, új bejelentésüket megteszik a rendőrségen.


Közölte, amennyiben nem sikerül, akkor "országvédelmi futást" rendeznek a körfogalomban, majd ökumenikus virrasztást tartanak. Erre megkérik majd a közterület-használati engedélyt - tette hozzá. Kónya Péter hangsúlyozta, a korábbi európai bírósági döntések alapján mindenképpen meg kívánják tartani békés tiltakozó akciójukat a Clark Ádám téren. Megjegyezte, miután a bíróság az október 1-én a Kossuth térre meghirdetett nagygyűlés tiltó határozatát megsemmisítette, "így a rendszerváltás utáni legnagyobb szakszervezeti demonstrációjukat is megtartják".

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2011-09-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite