2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonÖnkéntes egyetemisták segítenék a Magyarországra érkező delegációkat

Önkéntes egyetemisták segítenék a Magyarországra érkező delegációkat


eu zászlĂłÖnkéntes egyetemistákra bízná a magyar uniós elnökség idején az országba érkező delegációk kalauzolását a Külügyminisztérium, első körben a felsőoktatási intézmények már válogattak a jelentkezők közül.


A minisztérium tájékoztatása szerint az uniós szokásoknak megfelelően a 2011 első félévében esedékes EU-elnökség idején Magyarországon tartandó állam- és kormányfői, illetve miniszteri szintű ülések, konferenciák alkalmával az elnöki pozíciót betöltő tagállamnak kell gondoskodnia a külföldi delegációvezetők kíséretéről. Ezt a feladatkört a magyar elnökség a korábbi tagállami gyakorlatnak megfelelően úgynevezett "összekötő tisztek" alkalmazásával látja el: a kiemelt fontosságú rendezvényeken minden küldöttség mellé egy-egy ilyen segítőt delegálnak.
A tárca tájékoztatása alapján két felsőoktatási intézménnyel, a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a Budapesti Gazdasági Főiskolával működnek együtt a kiválasztásban: az oktatási intézmények meghirdették a lehetőséget, és első körben válogattak a pályázók közül. Az így továbbjutó 140 jelölt végső kiválasztására szeptemberben további meghallgatást szervez a Külügyminisztérium.
A minisztérium szerint a jelentkezők elbírálásánál különös hangsúlyt kapnak a nyelvi készségek: feltétel a felsőfokú angol nyelvvizsga vagy idegen nyelvű diploma aktív, használható nyelvtudással. A pályázóknak továbbá az adott delegáció nyelvét is ismerniük kell.
A jelentkezőknek tájékozottnak kell lenniük a napi politikában és gazdaságban, a magyar kultúrában és történelemben, és ismerniük kell a fővárost is. El kell igazodniuk az adott delegáció kultúrájában, és alapfokú uniós ismeretekkel is rendelkezniük kell. További feltétel a jó problémamegoldó és kommunikációs készség, valamint a jó tanulmányi eredmény - tájékoztatott a tárca.

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-08-24

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite