2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeÖnkényuralmi rendszerhez köthető utcanevek változtak meg Szécsényben

Önkényuralmi rendszerhez köthető utcanevek változtak meg Szécsényben


Nyolc olyan közterületi elnevezést változtattak meg Szécsényben, amely közvetlen összefüggésbe hozható a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerrel. A Nógrád megyei városban hét utca és egy tér kapott új nevet, az utcatáblák cseréje még februárban megtörténik - tájékoztatta a polgármester hétfőn az MTI-t.

hazszam-utcatabla

Képünk illusztráció!


Stayer László (Fidesz-KDNP) elmondta: a döntést egy törvénymódosítás miatt hozták meg, amely szerint közintézmény, közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki vezető szerepet töltött be a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában.


Szécsényben 103 közterületi elnevezés van. A polgármester elmondta, ezek közül a Sallai Imre, a Ságvári Endre, a Mező Imre, a Kállai Éva, a Hámán Kató, a Fürst Sándor, a Csépe Sándor utat, valamint a Felszabadulás teret nevezték át januártól. Az új elnevezések: Alsómajor, Koháry István, Lipthay Béla, Krúdy Gyula, Szabó István, Tugár és Vihar Béla utca, illetve Mindszenty József tér.


A város 2500 ingatlana közül 303-at érint a változás. Stayer László elmondta: az érintett lakóknak tájékoztató levelet küldtek arról, hogy az adatváltozás bejelentését melyik hatóságnál kell kezdeményezniük. A lakcímigazolvány és a forgalmi engedély cseréje, az egyéni vállalkozás adatváltozásának nyilvántartásba vétele, a telepengedély, valamint a működési engedély cseréje illetékmentesen történik - tette hozzá.


Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-02-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite