2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeÖnkormányzattól sikkasztott hétmillió forintot egy nő Nógrád megyében

Önkormányzattól sikkasztott hétmillió forintot egy nő Nógrád megyében


Sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási Ügyészség egy 48 éves nő ellen, aki csaknem 7 millió forintot sikkasztott pénztárosként egy önkormányzattól Nógrád megyében - közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Főügyészség megbízott főügyésze pénteken.

forintegy

Képünk illusztráció!


Bóna Gyula elmondta: a vádlott 15 éve dolgozott házi pénztárosként egy Nógrád megyei község polgármesteri hivatalában. Évekig kifogástalanul végezte munkáját, majd 2008-ban elhatározta, hogy az általa kezelt pénzből kölcsön vesz saját kiadásai fedezésére.


Ezt úgy tudta megvalósítani, hogy az addig megbízható munkavégzése miatt senki nem ellenőrizte a pénztárban lévő összeget. Azt pedig, hogy a pénztár átadás-átvételére ne kerüljön sor, azzal érte el, hogy éveken keresztül nem vett ki egyetlen nap szabadságot sem - ismertette Bóna Gyula.


A nő folyamatosan vett fel különböző összegeket a pénztárból, először csak kölcsön, később már véglegesen. 2013 júliusában azonban pénztárellenőrzést tartottak a hivatalban, ekkor derült ki, hogy 7 millió 10 ezer 155 forint helyett mindössze 65 ezer 970 forint van a pénztárban, azaz a nő öt év alatt 6 millió 944 ezer 185 forintot sikkasztott el.


A Salgótarjáni Járási Ügyészség az elkövetőt jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettével és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolta meg, a vádiratban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint a nő által okozott teljes kár megtérítésére kötelezést indítványozta.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

 

2015-02-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite