2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
ItthonÖnkritikusan nyilatkozott a Fidesz frakcióvezetője

Önkritikusan nyilatkozott a Fidesz frakcióvezetője


Lázár János2Korántsem hibátlan minden, ami az elmúlt hat hónap kormányzásában történt - fogalmazott a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere a Délmagyarország című napilapnak adott szombati interjújában, melyben egyebek közt beszélt a készülő médiatörvényről és a szegedi lézerközpontról is.


Lázár János kifejtette: egy politikus számára erény, ha a tiltakozás hatására képes átgondolni és megváltoztatni álláspontját. "Meghallottuk a szakszervezetek tiltakozását a 98 százalékos különadó ügyében, és a nagykutyákat vettük célba, nem a nyugdíjba készülő pedagógusokat."


Hozzátette: az, hogy most politikai nyilatkozatban garantálja az országgyűlés az egyéni számlát mindazoknak, akik a magánnyugdíjpénztárból átlépnek az államiba, szintén ezt bizonyítja.
"Persze azt korántsem állítom, hogy elmúlt hat hónap hibátlan volt, az én munkám sem volt az" - fogalmazott. Kifejtve: "tavasszal cselekvési kényszer volt, egy romhalmazt örököltünk. Ilyen helyzetben az ember kevéssé tud a stílusra, az egésznek a körítésére ügyelni, mert lépni kell. (...) Ami tanulság: több időt és energiát kell arra fordítani, hogy az emberekkel megértessük a helyzetet."


A készülő médiatörvényről elmondta: az látszik, hogy a magyar médiatársadalom aggályosnak tart néhány pontot, amiket mérlegelni kell. Közben nem szabad elfelejteni, hogy húsz év alatt a médiavilág megváltozott, a szabályokon is változtatni kell. Így például az, hogy a bűnügyi hírek aránya egy híradóban ne legyen több 20 százaléknál, társadalmi szempontból fontos, és nem hatalmi kérdés - fejtette ki.


Szegeddel és Hódmezővásárhellyel kapcsolatban a Délmagyarországnak elmondta: a két városnak most van egy közös projektje, a tram train, azaz a két belvárost közvetlenül összekötő, integrált villamos- és vasúti rendszer, ami jó úton halad. "Ha a lézerkutató problémája megoldódna, annak kifejezetten örülnék. Amikor engem - többször is - megkérdeztek, azt javasoltam a kormánynak, hogy mindent tegyen meg a támogatás érdekében. Úgy tudom, rövid időn belül erre az ügyre pont kerül, pozitív értelemben." Nagy lehetőségeket látok a két város együttműködésében, de az jó lenne, ha Szegeden egyértelmű és világos viszonyok lennének. Hódmezővásárhelynek alapvető érdeke, hogy Szeged régiós központ tudjon lenni - tette hozzá Lázár János.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-12-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite