2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonOrbán: a szuverenitás kérdéseiben nem kerülhető meg a parlament

Orbán: a szuverenitás kérdéseiben nem kerülhető meg a parlament

A nemzeti szuverenitást érintő kérdésekben a kormány parlamenti felhatalmazás nélkül nem járhat el - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az EU-országok csúcsvezetőinek tanácskozása után tartott sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy az euróövezet válságának megoldását célzó szerződés a tervek szerint olyan, a szuverenitást súlyosan érintő pontokat tartalmaz, amelyekről az Országgyűlésnek kell döntenie.

Orbán0920


"Magyarország és Nagy-Britannia sohasem fog ülni egy csónakban" - mondta azzal kapcsolatban, hogy a britek kereken elutasították az új kormányközi szerződésben való részvételt, az eurózónán kívüli többi kilenc EU-ország viszont saját parlamentjével kíván előbb konzultálni. Orbán felhívta a figyelmet arra, hogy Nagy-Britannia később sem kívánja bevezetni az eurót, míg Magyarország szerződéses kötelezettséget vállalt arra, hogy ezt megteszi, amint a feltételek lehetővé teszik.


Magyarországnak érdeke, hogy az eurózóna válsága megoldódjon, ugyanakkor a zóna válsága nem Magyarország válságát jelenti - hangsúlyozta a miniszterelnök. Felidézte, hogy az EU-csúcsra utazó magyar delegáció arra kapott mandátumot a parlamenttől, hogy olyan kereteken belül segítsék elő a megoldást - lényegében a fiskális unió megteremtését -, amely átfogja mind a 27 EU-országot. Ezt a feladatot - utalt a britek elzárkózására - nem sikerült elvégezni.


A második mandátum arról szólt - folytatta -, hogy ha nem 27-es körben jön létre megállapodás, akkor Magyarország ne akadályozza a 17 euróövezeti állam megállapodását. Ez a megállapodás most politikai szinten létrejött, olyan tartalommal, hogy a részes felek - mint fogalmazott: "mély és súlyos" nemzeti szuverenitási kérdéseket érintve - jogokat adnak át az új kormányközi keretekben létrejövő döntéshozatali mechanizmusnak.


Orbán Viktor beszámolt arról, hogy a 17-ek felajánlották a csatlakozás lehetőségét az eurózónán kívüli további tíz EU-országnak is. A britek nemet mondtak, a többi kilenc kormány azonban a saját parlamentjével való konzultáció után dönti el, hogy kíván-e csatlakozni. A magyar miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a kormányközi szerződés tartalmát illetően egyelőre jó néhány kérdés tisztázatlan. Ezek közül a legfontosabbként azt emelte, ki, hogy nem tudni, a csatlakozó nem eurózónabeli országok tekintetében a szoros és szigorú pénzügyi korlátok, illetve kötelezettségek már a csatlakozás pillanatától fogva érvényesek lesznek-e, vagy pedig csak akkortól, amikor majd belépnek az eurózónába is. Szerinte ezeket a kérdéseket azért kell megvitatni a magyar parlamentben, mert "egy országot nem lehet tisztázatlan körülményű diplomáciai kalandokba belevinni".


Orbán beszámolt arról, hogy az unióban a jogi előkészítés már a jövő héten elkezdődik, hogy márciusra kidolgozzák a szerződést. A magyar parlamentben - tette hozzá - olyan vitára számít, amely nem feltétlenül fogja leképezni a pártviszonyokat. A miniszterelnök a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az eurózóna lassuló gazdasági növekedése miatt Magyarországon is újra kell tervezni a jövő évi pénzügyeket. Mint mondta, csökkenteni kell a magyar növekedési előrejelzést, valamint kedvezőtlenebb árfolyamon kell újraszámolni az egész költségvetést. Reményének adott hangot, hogy hétfőn vagy kedden már a parlament elé tudják tárni, miként vezessék át a szükséges változtatásokat a költségvetésen és az adótörvényeken.


Orbán Viktor számításai szerint a jövő év első fele - részben feltorlódó fizetési kötelezettségek miatt - nagyon nehéz, második fele valamivel könnyebb lesz. A 2012-es esztendőt "túl kell élni", és akkor 2013 már jobbnak bizonyulhat - vélekedett.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2011-12-09

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite