2018. szeptember 18., kedd - Diána
Keresés a tartalomban
ItthonOrbán: ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni

Orbán: ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni


Orbán Viktor miniszterelnök szerint az elmúlt években ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni.

orban0315_2015

MTI Fotó: Kovács Tamás


A kormányfő vasárnap, a nemzeti ünnepen tartott budapesti, állami megemlékezésen azt mondta, az elmúlt 25 évben minden magyar megérthette: vagy együtt leszünk sikeresek, vagy sehogy, vagy együtt emelkedünk fel, vagy mindannyian ott ragadunk a sárban. Hozzátette: "együtt vagy sehogy, ez volt a '48-as forradalom leckéje is".


Orbán Viktor azt mondta, a rendszerváltás után 20 év kellett ahhoz, hogy "együtt tanuljuk meg újra", ha nem fogunk össze, ha nincs erős nemzeti törvényhozás és kormányzat, ha nem ébredünk nemzeti öntudatra, akkor a kemény munka hiábavaló lesz.


Bár 1848. március 15. óta eltelt 167 év, a lényeg nem változott: az ország szuverenitásáért folytatott küzdelemnek soha sincs vége, és "ebben csak magunkra számíthatunk" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a nemzeti ünnepen a múzeumkerti állami díszünnepségen.


A kormányfő szavai szerint a szabadság azt jelenti: minden nemzetnek elidegeníthetetlen joga, hogy a saját útján járjon. Kossuth és Petőfi népe csak mosolyog, ha bárki oktatni akar bennünket szabadságból és demokráciából - fogalmazott. Európával kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: Magyarország Európa része, és jövőjét "a többi nemzettel együtt akarjuk alakítani". Hozzátette: Európa ma tele van kérdésekkel, Magyarország pedig tele van válaszokkal.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2015-03-15

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite