2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
ItthonOrbán: visszanyerte életerejét az ország

Orbán: visszanyerte életerejét az ország


Bethlen István munkásságát méltatta Orbán Viktor kormányfő a néhai miniszterelnök szobrának hétfői felavatásán a budavári Szent György téren. Párhuzamot vonva Bethlen kormányzásával úgy fogalmazott: Magyarország mára ismét visszanyerte életerejét, ma már újra erősödik, és egyre jobb teljesítményre képes.

orban1007


Bethlen István hivatalba lépésekor az ország minden fronton vesztésre állt, külpolitikailag elszigetelt, a gazdasági összeomlás szélén álló, megalázott ország volt, az akkori miniszterelnöknek azonban meggyőződése volt, hogy a magyar emberek alkotó munkája képes lesz új életet lehelni a világháború, forradalmak és az európai összeomlást lezáró béke poklát megjárt országba - fejtette ki beszédében Orbán Viktor. Hangsúlyozta: Bethlen tisztában volt a bel- és külpolitikai, valamint a gazdasági stabilizáció fontosságával, ahogyan azzal is, hogy a külföldről érkező hitelt nem jóléti intézkedésekre, hanem munkahelyteremtő beruházásokra kell költeni.


E politikával az ország egy évtized alatt talpra állt, helyreállt a rend, a gazdaság megerősödött, a széthúzás helyébe pedig az összefogás lépett - emelte ki a miniszterelnök. Az általa megfontolt reálpolitikusnak nevezett Bethlent Istvánt a kormányfő úgy jellemezte: egyszerre tudta kivívni a bal- és a jobboldal ellenszenvét, ami irigységből fakadt, mert mindkét oldalon tudták, hogy akinek sikerül megszereznie Bethlen támogatását, annak nyert ügye van.


Ezért politikai ellenfelei egyszerre féltek tőle és próbálták elnyerni jóindulatát, ám mindannyian tévedtek, mert Bethlen István nem kötelezte el magát egyetlen divatos eszmerendszer mellett sem - fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: a néhai miniszterelnök mindig azt kereste, ami épít, és ellenállt annak, ami rombol, ezért nem mondott igent az antiszemitizmusra és a zsidótörvényekre, a háborúra, a nemzetiszocializmusra és a kommunizmusra.


A kormányfő szerint "mi, magyarok 1990-ben nagyjából ott vettük ismét a saját kezünkbe sorsunk irányítását, ahol Bethlen István 1921-ben". Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta: erős Magyarországra van szükség, mert "mi már tudjuk, az erősek összefognak, a gyengék széthullnak". Kormánya munkájáról azt mondta, bár sok még a feladat, de az ország mára ismét visszanyerte életerejét, ma már újra erősödik, egyre jobb teljesítményre képes.


Hozzáfűzte, hogy Bethlen Istvánnak ma nemcsak egy szoborral, hanem tanácsai megfontolásával is tartozik az ország. Ezzel kapcsolatban idézte a volt miniszterelnök egyik választási programbeszédét, amelyben arra hívta fel a figyelmet: gazdasági válság idején minden nemzetnek kötelessége, hogy felvértezze magát, mert "az a nemzet, amely ebből az időből meg tudja menteni az anyagi és erkölcsi javait egy jobb idő számára" - mégpedig függetlensége feláldozása nélkül és a szociális összhang fenntartásával -, az nagy előnyökre tesz szert a nemzetközi versenyfutásban.


Orbán Viktor végül emlékeztetett a Bethlen-beszéd azon részére is, amely szerint mindig vannak, akik a gazdasági válságot más célokra is ki akarják használni.  Bethlen ezzel kapcsolatban rámutatott arra - zárta az idézetet -, hogy kormányát is sokszor próbálták külföldön befeketíteni, mert azt remélték, hogy ennek révén olyan külső reformokat diktálnak majd Magyarországnak, amelyek segítségével hatalomra juthatnak.


Nagy Gábor Tamás, az I. kerület fideszes polgármestere a szoboravatón tartott köszöntőjében azt mondta, hogy a hazatérés ünnepe ez a nap, mert Bethlen István születésének 139. évfordulóján visszatért a mindenkori miniszterelnöki hivatal, a Sándor-palota közelébe.


Mint fogalmazott, ha az ember nem ismeri jól történelmét, ha hamisított képet vesz alapul, nem fog eligazodni a jelenben sem.
A kommunista hatalom a másképpen gondolkodókat a halálukban is üldözte - folytatta -, most azonban "az igazi múltunk visszaszerzésének vagyunk részesei".


Bethlen István "születésnapi hazatérése" ünnep a nemzeti közösségnek, amely kifejezi az utókor elismerését és háláját - mondta a polgármester, hangsúlyozva: a néhai miniszterelnök elhatározta, hogy megment egy országot, és meg is tette. A Bethlen István születésének évfordulóján a budai várban leleplezett, az egykori miniszterelnököt ábrázoló egészalakos szobor Stremeny Géza alkotása, és a Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott nevéhez fűződő Nemzeti Könyvtár-programhoz kapcsolódik. A kormányzati honlapon márciusban közzétett adatok szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 32 millió forintot biztosított az emlékműre.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

2013-10-07

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite