2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonOrbán: a kormány véget vet a bankárkorszaknak

Orbán: a kormány véget vet a bankárkorszaknak


A kormány lezárja a bankárkorszakot, megvédi a becsapott embereket, véget vet annak, hogy minden veszteséget és kockázatot az emberek viselnek - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Metropol újság hétfői számában megjelent interjúban.

Otbán001

A kormányfő szavai szerint Európát és benne Magyarországot a bankárkorszak tette tönkre, az, hogy az elmúlt 15-20 évben elhitették az emberekkel, következmények nélkül lehet eladósodni, és hogy örökké nyakló nélkül lehet majd olcsó hitelekhez jutni. Voltak olyan országok, mint Románia, vagy Lengyelország, ahol a kormányok megvédték az embereket a bankárkorszak rossz hatásaitól, Magyarországon ezzel szemben a vezetők a bankok oldalára álltak - tette hozzá.

A helyzet megoldására a kormány olyan új eszközöket vetett be, mint a kilakoltatási moratórium, az árfolyamgát vagy a végtörlesztés lehetősége, amelyek a miniszterelnök szerint eleinte ugyan hangos tiltakozást váltanak ki, utána viszont mérlegelik, majd több európai országban is bevezetik azokat.

Orbán Viktor a devizahitelesek kapcsán kifejtette: az önkormányzatoknak, cégeknek szakértők segítettek belátni, hogy milyen kockázatot vállalnak, a "védtelen magánszemélyeket viszont becsalták a devizahitelekbe".

Mint mondta, azoknak a helyzetét rendezik, akik az otthonukat ajánlották föl fedezetként. Közülük is elsőként azokról gondoskodnak, akik már a kilakoltatás szélére jutottak. Az árfolyamgát lehetőségével pedig azokról, akik már alig tudták fizetni a törlesztőrészleteket. A harmadik csoportban a végtörlesztés lehetőségével azokon segítenek, akik még tudnak fizetni, de nehezen tudnak a felszínen maradni.

Utóbbi kapcsán Orbán Viktor arra is kitért, hogy az európai helyzetet látva a svájci frank árfolyama várhatóan hosszú időn keresztül nem megy vissza arra szinte, amilyen szinten a többség a hitelt felvette, ezért érdemes élni a végtörlesztés lehetőségével, akár úgy is, hogy forinthitelt vegyen fel erre a célra.

A miniszterelnök azt mondta, ha kényszerhitelezést írnának elő, az valóssá tehetné azokat a - szerinte egyénként alaptalan - félelmeket, hogy megrendülne a bankrendszer. A kormány úgy kalkulál, hogy a bankok fognak forinthitelt nyújtani.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a bonyolult, progresszív adózás munka-, család- és vállalkozásellenes volt. Ezért kivezetik a személyi jövedelemadó bruttósítást és munkaalapú gazdaságot alakítanak ki. "Magyarországnak Európa egyik termelési központjává kell válnia", ami akkor valósulhat meg, ha az emberek úgy érzik, hogy van értelme dolgozni, amelyre Orbán Viktor szerint az arányos adórendszer sarkallja majd őket.

A hamarosan beterjesztendő sarkalatos stabilitási törvény részeként az egykulcsos adó kérdése valószínűleg kétharmados törvény lesz majd - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: minden olyan szabály ide kerül be, amely képes megakadályozni az adósság újratermelődését. "A gazdaságot stabilizálni kell, mert az előttünk álló időszakban az európai gazdaságot újabb és újabb válsághullámok fogják érni" - fogalmazott a miniszterelnök.

A közmunkaprogramok kapcsán kifejtette: januártól tömegesítik az úgynevezett Start-munkát, a programban foglalkoztatottak számát 2012-ben kétszáz és háromszázezer közé emelik.

Ennek kapcsán megjegyezte: jelenleg 595 ezer ember kap 28 500 forint jövedelempótló támogatást. Számukra a ciklus végére, segély helyett a segélynél magasabb, nettó 48 ezer forintos fizetéssel járó Start-munkát adnának - ezt Orbán Viktor föltett szándékának nevezte.

A jövő év teendői közül kiemelte még az egészségügyi kassza rendbetételét, hogy a beérkező összegek fedezzék a kiadásokat. "Semmilyen pazarlás nem fogadható el", ésszerűtlenségek, párhuzamosságok rossz szervezés nem maradhat a rendszerben - hangsúlyozta Orbán Viktor. Az elmúlt évben elért eredmények ugyan bizakodásra adnak okot, de Orbán Viktor szerint még rengeteget kell dolgozniuk.

"Irányváltásról pedig nem szabad gondolkodni, hiszen minden más politika a görög útra vinne minket, a szakadék felé" - fogalmazott a miniszterelnök.


Forrás : MTI / HÍR PORT 24

 

2011-09-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite